Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
A mai nap folyamán hivatalossá vált, hogy a Levante olasz válogatott támadóval erősítette meg a keretét, de csak ideiglenes, mivel a megkaparintott labdarúgó kölcsönbe érkezett. Az újdonsült érkező számára egyáltalán nem ismeretlen a spanyol közeg, hiszen annak idején a Villarreal csapatában rúghatta a bőrt. Ez a játékos pedig nem más, mint Giuseppe Rossi.
A Levante a mai nap folyamán kölcsönvette a Fiorentina olasz támadóját, nevezetesen Guiseppe Rossit. A korábbi Villarreal gólfelelőst, az utóbbi években rendkívül komoly sérülések hátráltatták a folyamatos játékban. A spanyol együttes a kiesés ellen harcol, így minden bizonnyal reménykednek abban a szimpatizánsok, hogy egészséges lesz a szezon végéig.
Guiseppe Rossi megjárta a Parma és a Manchester United utánpótlását is. A “vörös ördögök” felnőtt keretéhez 2004-ben csatlakozhatott. Nevelő együttesénél nem igazán kapott lehetőséget, ezért a 2006/2007-es szezon folyamán a Newcastle, majd a Parma vette kölcsön. Mindkét klubnál megkapta az esélyt, de csak utóbbinál tudott maradandót alkotni. A 2007-es nyári átigazolási piac során került a Villarreal kötelékébe. A “sárga tengeralattjáróknál” öt szezont húzott le. Ott vált ismert labdarúgóvá, hiszen a La Liga egyik legjobb támadójává nőtte ki magát rövid időn belül. Minden frontot egybe véve 192 mérkőzésen léphetett pályára, ezalatt 82 gólt szerzett. A Fiorentinához a 2012/2013-as idény folyamán került. Rengeteg sérülése miatt, viszont nem igazán tudott hasznára válni a “violákra”. Összesen 41 összecsapáson tudott pályára lépni, mely során 19 találatig jutott.
Képforrása: Levante facebook oldala
Németh Boldizsár
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…