Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tovább izmosodik a török liga – A Juvéból igazolt a Fener

Nem győzünk beszámolni az utóbbi időben arról, hogy a török Süper Lig-et választja egy-egy nagynevű játékos. Sneijder, és Droga Galatasaray-hoz kerülése után, most a Fenerbache is kinyitotta a pénzesládát, bár egyelőre csak kölcsönbe szerezte meg a juventusos svájcit, Reto Ziegler-t.

A 27 éves helvét védő mostanra igazán sok klubot járt meg, ám alapemberré igazán talán csak a Sampdoriában tudott emelkedni. Ziegler most ismét a török Fenerhez kerül kölcsönbe, oda, ahol már két éve egy teljes szezon lehúzott, már akkor is szintén a torinóiak tulajdonaként. Akkor az isztambuliaknak a kölcsönszerződésért cserébe nem csak a játékos fizetését, de 600 ezer eurót is le kellett tenniük az asztalra. A 31-szeres svájci válogatott játékos egyébként az őszt sem a Serie A-ban töltötte, hanem az orosz Premjer Ligában, ahol a Lokomotív Moszkva színeiben bizonyíthatott, bár a Vasutasoknál sem sok sót evett meg, az elmúlt félévben, mindössze hat bajnokin lépett pályára.

A Fener védelmére különben is rászorul a toldás-foldás, mert bár az egyik legkevesebb gólt kapták a ligában, bekkjeik nem éppen a fiatal korosztályhoz tartoznak. A veterán Joseph Yobo ráadásul most még a keretben sincs, lévén az Afrikai Nmezetke Kupáján szerepel, a nigériai válogatottal. Így Reto Ziegler most nagyon fontos időszakban érkezhet régi-új állomáshelyére.

Névjegy:
Reto Pirmin Ziegler
Születési idő, hely: 1986. január 16., Genf
Eddigi klubjai: Grasshoppers, Tottenham Hotspurs, Wigan Athletic, Hamburger SV, Sampdoria, Juventus, Lokomotív Moszkva, Fenerbache
Válogatottság/gól: 31/1
Becsült piaci értéke: 7,4 millió euró

Szerző: Balogh József