Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
Nem áll le a londoni csapat, mindenképpen szeretnék olyannyira megerősíteni a keretüket, amennyire csak lehet. Az utolsó helyről szeretnének elmozdulni és kivívni a bennmaradást a legmagasabb angol osztályban. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Samba az Anzhi csapatától 14,5 millió euró ellenében csatlakozott a QPR-hez. A védő leigazolása azonban csak a kezdet volt, éjfélig a tervek szerint még három játékossal erősít a klub. Nézzük kik vannak képben.
Csatár poszton Peter Odemwingie a West Brom 31 esztendős Nigériai válogatott csatára érkezhet. A támadó piaci értéke 5 millió euró, a korábbi Lokomotiv Moszkva és Lille csatár 2010-ben került Gera Zoltán jelenlegi csapatában ahol az idei szezonban a PL-ben öt találatnál jár.
Nem csupán egy csatár érkezhet, a másik kiszemelt Peter Crouch a Stoke gólfelelőse. A tegnap 32 esztendőssé vált hórihorgas támadó a szezonban csak úgy mint a fent említett Odemwingie öt gólnál tart és becsült piaci értéke úgyszintén 5 millió euró. Azt, hogy Crouch hány helyen fordult meg pályafutása során nehéz lenne felsorolni, elég ha annyit mondunk ez egy visszatérés lenne, ugyanis a 2000-2001-es szezonban a QPR színeiben 42 meccsen már szerepelt és ez idő alatt 10 alkalommal volt eredményes.
A harmadik kiszemelt nem a szigetországban játszik, Niko Kranjcar a Dinamo Kijev támadó középpályása jelenleg. A 28 esztendős horvát válogatott középpályás számára a Premier League nem ismeretlen, ugyanis hat esztendőn keresztül a szigetországban játszott a Portsmouth és a Tottenham színeiben mikor tavaly Ukrajnába igazolt. Piaci értékét a szakemberek 7,5 millió euróra becslik.
Emellett egyes források arra mutatnak, hogy egy Spurs trio is a képben van. Jermaine Jenas, David Bentley, Andros Townsend alkotja ezen hármast, pontos információk nincsenek, ők miként kerültek képben és hol állnak a tárgyalások ha esetleg vannak. Ami tény, a három Spurs játékosnak nem kellene várost váltania csupán pár kerülettel kellene odébb menniük…
Tervek tehát vannak, kíváncsian várjuk, éjfélig mi történik majd a QPR háza tályán.
Őszi Ádám
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!