Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchester City: francia középpályást csábítottak az Etihad-ba

Egy fiatal, mindössze 17 esztendős mali származású játékost igazolt a PL címvédője. A neve pedig nem más, mint Seko Fofana, aki egész idáig a Lorient B csapatában pallérozódott.

Nyilvánvaló, hogy az U18-as játékost már maga Roberto Mancini is megtekintette, ám Fofana egyelőre aligha az olasz kezei alatt fog munkálkodni a Kékeknél. Életszerűbb, ha most még valamelyik utánpótlás együttesnél, talán a reserv (tartalék) csapatnál lesz keresnivalója. Kölcsön aligha adják, hogy már most elmenjen a kedve egy sokad osztályú klubban még a labdától is. Persze jövő az övé, csak jól kell teljesítenie, az igencsak nemzetközi összeállítású Manchester City utánpótlásában.

További játékosmozgás ma a City-nél: a 21 éves ghánai Mohammed Abu a francia Lorient-hoz, míg honfitársa, a még csak 18 esztendős Godsway Donyoh a svéd Djurgardens-hez került kölcsönbe, tapasztalatszerzés céljából.

Szerző: Balogh József