Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazatér a Roma korábbi kapusa, megüresedő hely a Liverpool kispadján

A brazil kapus finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Liverpoolban, így szerződése lejártával ingyen szerződött a Botafogo Futebol Club csapatához.

Doni értéke római pályafutása csúcsán a 12 millió eurót is meghaladta, ám a Vörösök ingyen megváltak a 33 éves hálóőrtől. Az olasz felmenőkkel is rendelkező kapus távozása egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy mindössze 4 meccsen kapott lehetőséget, még a korábbi menedzsertől Kenny Dalgishtól. Az viszont már annál inkább szenzáció, hogy nem a jóval ismertebb riói csapathoz, hanem névrokonához a negyedosztályú Botafogo SR-hez igazolt. A klub elnöke Gustavo Assed, egy brazil lapnak így nyilatkozott: „Doni a Botafogóban szeretné befejezni a pályafutását, ő egy rangos válogatott szintű kapus. Legfontosabb, hogy Botafogo szurkoló és megszereztük őt.” A hálóőr összesen tízszer szerepelt a brazil nemzeti csapatban, de tagja volt a 2010-es világbajnokság utazó keretének is.

Veres Péter