Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Megnevezték a négy nyári célpontot

A katalán sajtó igen konkrétan közli az FC Barcelona céljait, a jövőt illetően. Az elsődleges és legfontosabb feladat az adósságtörlesztés. Emellett pedig állítólag négy játékost is megneveztek, akiknek a megszerzéséért “hadjárat” indulhat szeptemberig.

12742641_947859725269585_2480824799292111542_n

Luis Enrique a csapat vezetőedzője nem kap sok pénzt erősítésre, 60 millió eurót bocsátanak rendelkezésére, illetve az esetleges játékoseladásokból befolyó összegeket. A zsurnaliszták számolgatása szerint így körülbelül 100 millió eurója lesz a gránátvörös-kékeknek átalakítani a csapat keretét a 2016/17-es szezonra. Persze sok a spekuláció, ám valószínűleg a klubhoz közelálló katalán újságírók a legértesültebbek.

A távozók listáján kap helyet öt futballista, Song, Tello, Douglas és Adriano mellett Sandro hozhat pénzt a házhoz. Az ő eladásuk igen valószínűnek tűnik, ám erre a sorsra juthat Mathieu és Montoya is. Ezáltal pedig jelentős lehet a játékosmozgás, egészen kicserélődhet a keret. Emellett pedig Dani Alves feje felett is sok a kérdőjel. A mai világban pedig bármikor jöhet egy Kínai ajánlat…

Ahogyan azt korábban említettük, Bartomeuék legfőbb célja az adósságtörlesztés lesz, de természetesen vérfrissítésre is szüksége van a csapatnak. Adrián Marín költséghatékony megoldás lehet, a 19 esztendős bal oldali védő a távozó Adriano helyére érkezhet, Jordi Alba posztriválisának. Szerződésében mindössze egy 1,5 millió eurós kivásárlási záradék szerepel. Szintén a Villarealtól érkezhet Denis Suárez. A középpályás számára nem lesz ismeretlen Barcelóna, hiszen a B csapatnál mér szerepelt korábban.

Nagyobb összeg megmozgatására van szükség Paulo Dybala és Aymeric Laporte megszerzéséhez. A Juventus támadójának az egekben van az ára, az olaszok 80 millió eurót szeretnének kapni érte. Sok kérdőjel van vele kapcsolatban, hiszen Messi, Suarez és Neymar mögött nem lenne egyszerű a helyzete. Az MSN pedig minden bizonnyal egyben marad. Az, hogy négyen legyenek egyszerre a pályán, szinte elképzelhetetlen, persze tudjuk, lehetetlen nem létezik! De nyilvánvalóan 80 millió euró egy cserecsatárért…

Ami pedig Laporte érkezését illeti, nos, úgy fest, hogy ő lehet a védelem új oszlopa, egy labdarúgó, akire lehet építeni egy új védelmet. Hosszútávú befektetés lehet, ám a Bilbao 42 millió eurót kér a hírek szerint.

Őszi Ádám