Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Atletico Madrid a United középpályására hajt!

Spanyol értesülés szerint az Atletico Madrid a Manchester United középpályásával szeretné megerősíteni keretét a nyári átigazolási piac folyamán. Ha igaznak bizonyulnak azok a pletykák, melyek szerint José Mourinho veheti át a “vörös ördögök” irányítását, akkor nem kevés esély van arra, hogy létrejön a transzfer. 

juan_mata_manchester_united_wallpaper_2014_by_jeffery10-d748qpc

Az Atletico Madrid érdeklődik a Manchester United spanyol középpályása, nevezetesen Juan Mata iránt – állítja a Fichajes.net. A rutinos labdarúgó 2011 óta rúghatja a bőrt a Premier League-ben, aki felemás érzéssel hagyhatja el a szigetországot, ha a hír végül valóban igaznak bizonyul. 

Juan Mata a Real Madrid utánpótlásában nevelkedett, de a Valencia színeiben vált profi játékossá. A “denevérekhez” 2007-ben került, ahol 4 évet húzott le. Összesen 174 találkozón kapott lehetőséget, mely során 46 találatot és 52 gólpasszt jegyezhettek fel a neve mellé. A 2011-es nyári átigazolási piac folyamán a Chelsea csapott le rá. A londoni “kékeknél” két és fél szezont húzott le. Komoly részt vállalt a BL és az EL sikerből is, viszont nagy meglepetésre Mourinho érkezésével kikerült a kezdőből. Minden frontot egybe véve 135 mérkőzésen léphetett pályára, ezalatt pedig 32 gólt szerzett és 58 találatot készített elő társainak. A Manchester Unitedot tehát 2014 januárja óta erősíti, ahol 86 összecsapáson 22-szer vette be az ellenfelek hálóját illetve 16 gólpasszt osztott ki. Angliai pályafutás alatt eddig kétszer választották meg a szezon legjobbjának a Chelseanél illetve egy alkalommal került be az idény csapatába. 

Képforrása: jeffery10.deviantart.com

Németh Boldizsár