Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Simeone megegyezett a Chelsea-vel – sajtóhír

A spanyol sajtó új információkat osztott meg Simeone helyzetéről Madridban, illetve a folytatással kapcsolatban – ha lehet hinni ezeknek, nem sokáig lesz ő már a matracosok trénere.

Kép: independent.co.uk

Kép: independent.co.uk

Már korábban is szóba került Cholo Simeone, mint a Chelsea padjának az egyik várományosa. Évek óta remek munkát végez az Atletinél, azóta pedig több játékosa is kipróbálta magát a Chelsea mezében – lehet, hogy ő is illene oda.

Az El Confidencial ma lehozta, hogy Simeone valóban a kékek első számú célpontja lesz majd a nyáron – állítólag Roman Abramovich már régen kinézte magának őt és mindenképpen szeretné Londonba csábítani.

Az OK Diario viszont még ennél is tovább megy: szerintük már meg is született az egyezség a felek között. Információik szerint Simeone 12 millió eurót keres majd, ami madridi fizetésének a duplája.

A sztorihoz még hozzá tartozik az a korábbi híresztelés is, miszerint Simeone már most is angolul tanul, hogy ne legyenek akkora nyelvi problémái a PL-be érkezéskor.

Fontos kiemelni, hogy ezek csak sajtóhíresztelések, de akkor is. Lehet, hogy nyártól ő irányítja majd a Chelsea-t?

Baranyai Balázs