Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kínában folytatja a PSG sztárja! – hivatalos

A mai nap folyamán hivatalossá vált, hogy a Paris St. Germain sztárja is a kínai bajnokságban folytatja tovább profi pályafutását. A francia klubnál szereplő labdarúgónak egyébként a szezon végén járt volna le a szerződése, akiért 4 millió euró körüli összeget pengetett ki újdonsült csapata. 

lavezzi

A Hebei China Fortune együttesénél folytatja karrierjét a Paris St. Germain szélső támadója, nevezetesen Ezequiel Lavezzi. Az argentin labdarúgó állítólag évi 10 millió eurót tehet zsebre új csapatánál illetve további bónuszokat is kaphat. A rutinos játékos mellett megtalálhatóak még olyan nevek a klub keretén belül, mint Gervinho és Mbia. 

Lavezzi 2007 nyarán került a Napoli kötelékébe. Az olasz gárdánál 5 évet húzott le, ahol 188 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, mely során 48 találatot és 60 gólpasszt jegyezhettek fel a neve mellé. Ezt követően igazolt a Paris St. Germainhez. A fővárosi csapatnál sokáig alapembernek számított, de az idén a cserepadra szorult, miután 2015 nyarán megkaparintották Di Martiat a Manchester Unitedtől. Minden frontot egybe véve 161 találkozón léphetett pályára, ezalatt pedig 35 gólt szerzett és 24 találatot osztott ki társainak. Ezequiel Lavezzi komoly sikereket ért el európai pályafutása során, hiszen a Napoli tagjaként Olasz Kupát nyert, míg a PSG színeiben mindent begyűjtött francia földön. 

Képforrása: www.independent.co.uk

Németh Boldizsár