Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ma lenne 83 esztendős a legendás angol szakember!

Ma lenne 83 esztendős minden idők egyik legjobb angol szakembere, aki komoly sikereket ért el külföldön is. A legendás menedzser több nagy csapatnál dolgozhatott illetve ő indította el korunk egyik legismertebb trénerének a pályafutását. 

Ma lenne 83 esztendős Sir Robert William Robson, azaz ismertebb nevén Bobby Robson, aki tüdőrákban hunyt el 2009 júliusában. A legendás angol tréner olyan csapatokat irányíthatott edzői karrierje során, mint például a Barcelona, a Portó vagy éppen a PSV Eindhoven. No, de most bővebben bemutatjuk az ő sikereit illetve azt is, hogy kinek is indította el ő a pályafutását. 

article-2224680-00E9765D00000190-512_634x516

Sir Bobby Robson állomáshelyei és elért eredményei:

Sir Bobby Robson első csapata a Fulham volt, még 1968-ban, de az igazi áttörés a következő együttese hozta meg a számára. A londoni klub után az Ipwich Townhoz került, ahol 1969-1982-ig dolgozhatott. Habár 1962-ből büszkélkedhettek egy bajnoki címmel, viszont kétség sem fér ahhoz, hogy vele jutottak el a csúcsig. Az ott eltöltött hosszú idő alatt 1978-ban egy FA-kupát, majd 1981-ben egy UEFA Kupát nyert a csapattal. Ezt követően kinevezték az angol válogatott élére, melynél 8 éven keresztül tevékenykedett. Legnagyobb sikere az 1990-es Vb 4. helyezés volt. Bobby Robson távozása után jó pár évre elhagyta Angliát, mivel 1990-1999-ig külföldön dolgozott. Először a PSV Eindhovennél kapott munkát. A holland klubnál nem vallott kudarcot, mivel két bajnoki címet is begyűjtött. Majd ezután jött egy portugál kaland, amely 4 éven keresztül tartott. Első megállóhelye a Sporting lett, de ott nem tudott komoly sikereket elérni. Második együttese a Portó volt, ahol két bajnoki címet illetve egy Portugál Kupát gyűjtött be. Az angol úriember 1996-ban a Barcelonához került. A katalán csapat színeiben egy éven át dolgozhatott, de ennek ellenére három trófeát is begyűjtött, még pedig a KEK-et, a Spanyol Kupát és a Szuperkupát is. Egy esztendőnyi szünet után visszatért a PSV-hez, majd ezt követően Angliába is. Utolsó állomáshelye a Newcastle United volt. A “szarkáknál” 5 éven át töltött be az edzői pozíciót. Habár trófeát nem nyert az angol együttessel, azonban vezette őket a bajnokságban 3.helyre, illetve a Bajnokok Ligájában is szépen menetelt vele a gárda. A 2005-ös esztendőben a Hearts hívta, de nemet mondott az ajánlatra, majd 2007-ben az ír válogatottnál segítette Saunton munkáját. 

article-2595080-022E32010000044D-867_634x428

Korunk egyik legismertebb trénere, aki tőle indult:

Sokan azt hiszik, hogy José Mourinho Louis van Gaal kezei alatt szerezte meg az alapokat. Nos, ez nagy tévhit, hiszen először Sir Bobby Robson vette a szárnyai alá az ifjú edzőt. Az angol tréner és Mourinho már a Sporting Lisszabonnál együtt dolgozhattak, majd magával vitte a Portóhoz és a Barcelonához is. A legendás tréner 1997-ben távozott Spanyolországból, viszont később sikeressé váló portugál maradt és Van Gaal munkáját segítette a továbbiakban. 

Sir Bobby Robsont 1990-ben megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjének kitüntetését. A 2002-es esztendő folyamán lovag lett, majd ugyan ebben az évben a Newcastle upon Tyne díszpolgára lett, valamint az UEFA-tól megkapta az életműdíjat is. Utolsó elismerő díját öt nappal halála előtt vehetett át a St. James’s Parkban, melyet azért kapott, mert “a labdarúgás egy olyan egyénisége, aki tehetségét a sportág javításának szentelte.”

Képek forrása: www.dailymail.co.uk

Németh Boldizsár