Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Ismét a vezérigazgatót látta vendégül a Reggeli Start. A Digi Sport műsorában Orosz Pál, a Ferencváros elöljárója beszélt a nemzetközi kupaszereplés lehetőségéről, a Lyonnal kötött megállapodásról és a hiányzókról is.
„Nem aggódom a Videoton elleni vereség és a békéscsabai 1-0-s, nehezebben megszerzett győzelem miatt. A kupapárharc két mérkőzésen dől el, Csabán pedig mindig nehéz meccseket játszottunk – kezdte Orosz Pál, visszatekintve az elmúlt két találkozóra, majd kitért a támadók helyzetére. – Az látható volt, hogy Böde Dani nagyon hiányzott, de egyre jobban van, így belátható időn belül pályára léphet. Mindenképp kell majd olyan támadót találnunk, aki hasonló esetekben pótolni tudja őt, az indifferens, hogy hazai vagy külföldi, az a fontos, hogy gólerős legyen.”
Ami a téli átigazolási piacot illeti, mindössze egyetlen érkezőt jelentett be a klub a német Florian Trinks személyében. A középpályásról elmondta Orosz, hogy erőnlétileg van még lemaradása, de húzóemberré válhat, míg Batik Bence sérülése ellenére érezheti a bizalmat. „Nyáron tovább kell erősítenünk a keretet. A télen igazolt Trinks egy jó kvalitású játékos, aki 16 éves korától 20 éves koráig rendszeresen szerepelt a német utánpótlás válogatottakban. Később voltak nehezebb időszakai, de ha kondicionálisan utoléri magát, nagy hasznunkra lehet – fogalmazott Orosz Trinksszel kapcsolatosan. – A sérült Batik Bencével pedig azért hosszabbítottunk szerződést, mert bízunk benne, egy jó szellemiségű srác, aki hosszú távon fontos tagja lehet csapatunknak.”
És ha már nemezközi kupa, a vezérigazgató szerint immár kimondott célként lebeg a klub előtt, hogy bejusson valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe a labdarúgócsapat. Ez azonban nem könnyű Orosz szerint. „Kimondott cél, hogy szeretnénk bejutni valamelyik nemzetközi sorozat csoportkörébe. Azt el kell mondjam, hogy amikor megnézem a klubok költségvetését, nem jó érzés fog el. A Basel például 90 millió euróból gazdálkodik, a Brugge 51-ből, de például a Rapidnak is 23 millió euró áll rendelkezésre, míg a mi éves költségvetésünk 9 millió euró – mutatta be a hozzánk talán közelebb álló klubok költségvetését Orosz, aki kiemelte, a Lyonnal kötött megállapodás jó alap lehet. – Bízunk benne, hogy a Lyonnal folytatott együttműködésünket tudjuk majd kamatoztatni, az sem kizárt, hogy azok a játékosok, akik náluk nem férnek be, de itt hasznosak lehetnek, kölcsönbe hozzánk kerülhetnek. Reálisan kell nézni a helyzetünket, szeretnénk nemzetközi szinten tényezők lenni, célunk, hogy a régió maghatározó klubja legyen a Ferencváros.”
Ugyanakkor látható, hogy nem feltétlenül kell nagyobb költségvetéssel rendelkezni, ha valaki eredményt akar elérni. Lásd a legutóbbi Zeljeznicar elleni párharcot, ahol a valamivel szerényebb költségvetésből gazdálkodó bosnyákok kiejtették a zöld-fehéreket. De lehetne sorolni a példákat a közelmúltból.
Gavalovits Sándor
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…