Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Schalke: komoly igazolásra készülnek a nyáron

Hosszú ideje volt téma a gelsenkircheniek kameruni sztárjának Joel Matipnak a jövője. A kameruni játékos a távozás mellett döntött, és nyártól az FC Liverpool csapatát erősíti. A németek lázasan elkezdték az utódját keresni és úgy tűnik már meg is találták.

marc_bartra_main_1

A Schalke sportigazgatója Hors Heldt, nyáron megpróbálja megkísérelni leigazolni a Barcelona mellőzött védőjét Marc Bartrat a fussballtransfers.com tájékoztatása szerint. Mivel nyártól már a Schalke nem számíthat Matip szolgálataira ezért a fiatal védővel szeretnék pótolni a kamerunit. Szinte bizonyos, hogy Marc Bartra megfizethető és könnyen elérhető, mivel kevés lehetőséget kap a katalánoknál. A spanyol védőnek is maga lenne a végső megszabadulás a pokolból, ugyanis 2010 óta mindössze 23 mérkőzésen lépett pályára a Barcelona színeiben.

Bartra jelenleg esélytelen, hogy a Barcelona kezdőjébe kerüljön csak ritkán kap lehetőséget ezért is jöhet kapóra az ajánlat a fiatal spanyol védőnek. Bartra olyan játékosoktól tanulhatott, gyűjthetett tapasztalatokat mint Piqué, Mascherano, Dani Alves vagy Mathieu.

A spanyol védő még mindigcsak  25 éves, ami a legjobb alkalom hogy újra indítsa a karrierjét például Németországban. A fussballtransfer.com értesülései szerint a Schalke 12 millió eurós ajánlatot készül a Barcelonának tenni a fiatal védőért. Bartra több európai topcsapat kívánságlistáján is szerepel, mint például a Manchester United, Liverpool, Sevilla, Napoli.

Forrás: fusballtransfer.com

Ondik Gábor