Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Idegenben a Barca, Real páros! Jön a baszk rangadó! – Előzetes!

Hétvégén rendezik a spanyol bajnokság 25. fordulóját, melyben a Bl előtt álló Atléticóra rangadó vár, míg a Barca, Real páros házon kívül játszik, de közülük talán a fővárosiakra vár a nagyobb falat. Míg baszk földön rangadóra kerül sor! Lássuk a hétvégi menüt!

resizer

Ezen a hétvégén már pénteken elkezdődik a La Liga hétvégi fordulója. Az este folyamán a Levante fogadja a Getafet. A hazaiak az utolsó helyről várják a mérkőzést és rájuk is férne a győzelem, mert már öt pontos hátrányban vannak a nem kieső helyektől. A vendégek viszonylag kényelmes helyzetben vannak a 13. helyükkel, viszont a kék-fehérek egymás után négy vereséget szenvedtek utolsó mérkőzésein.

Szombaton kora délután a Las Palmas-Barcelona találkozó indítja a napot. A hazaiak nincsen éppenséggel jó formában, ráadásul az elmúlt fordulókban a kiesőzónába estek vissza, és még a Barcával is kell meccselniük. A helyzetüket az sem segíti, hogy tele vannak sérültekkel a sárgák. A Barcelona formáját aligha kell bárkinek is taglalni! Hétközi bepótolt mérkőzésüknek köszönhetően már hat pont az előnyük az Atleti előtt, az MSN mágikus trió megállíthatatlannak látszik. Főleg Suárez van elemében az elmúlt hetekben.
A következő mérkőzés az Espanyol-Depor lesz. A hazaiak itt sincsenek csúcsformájukban, hiszen a kisebbik barcelonai csapat az elmúlt nyolc fordulóban nem tudott nyerni, és már majdnem kieső helyen is vannak 18. helyükkel, ráadásul csak egy pont az előnyük a már kieső Las Palmas előtt. A Depor az elmúlt öt fordulóban egyaránt döntetlent játszott, ráadásul az eddig 24 forduló alatt már így is 14-nél jár a csapat. Talán kijelenthető, hogy a la corunaiak eddig idén az európai döntetlen királyok! Egyébként szinte hihetetlen, hogy még így is a kilencedik helyen állnak a most idegenben játszó Perezék!
A „főműsoridőben” vagyis 20:30-kor kezdődő mérkőzésen két alsóházi csapat játszik egymással. A Betis fogadja a Gijónt Sevillában!
A napot este tízkor egy igen érdekes találkozó zárja. Ekkor fogadja a Celta Vigo az Eibart. A hazaiak nagyon sokáig a negyedik helyen álltak idén, de a vigoi klub sztárjuk, Nolito sérülése óta csak keresi önmagát, és jelenleg már csak a nyolcadikok 35 ponttal, míg az egész szezonban nagyon egyenletesen teljesítő Eibar egy ponttal és két hellyel van a kelták előtt.

Vasárnap ebédidőben a Rayo Vallecano fogadja a Sevillat. A hazai darazsak öt találkozó óta, míg a Sevilla hat mérkőzés óta veretlenek. A Rayo tizenötödik 24 ponttal, míg a Sevilla ötödik 40 ponttal. A két csapat jóformájától függetlenül mégis az elsődleges kérdés az, hogy Gameiroék megszerzik e a 2015/16-os szezon első idegenbeli győzelmét…
A Zinedine Zidane-val eddig szárnyaló Real Madrid idegenben játszik, ráadásul nincsenek könnyű helyzetben hiszen a mindig kellemetlen Málaga otthonában lépnek fel. Ráadásul Madridban az őszi mérkőzésen is csak 0-0-ra voltak képesek Ronaldoék. De ezúttal nagyon kell a három pont a királyiaknak, hiszen már így is hét pont a hátrányuk a listavezető és örök rivális Barcelona mögött.
Negyed hétkor két mérkőzést is rendeznek. Az egyik az a Bilbao-Sociedad Baszk barátságos rangadó lesz. Igen! Barátságos! A két csapatról érdemes tudni, hogy igen jó viszonyt ápol egymással. A múltban nem egyszer leadták a másik javára a rangadót, ha az egyik csapat rá volt szorulva a három pontra. A közös szurkolásról már nem is beszélve… A hazaiak egyébként a hetedik helyről (35 pont) míg a san sebastianiak a tizedikek (30 ponttal) helyről várják a rangadót. Mely ha barátságos, még akkor is tartományi rangadó.
A másik negyed hetes mérkőzés a Granada-Valencia lesz. A hazaiak az utolsó előttiek, míg a hétközi El-találkozón egy hatost gurító (Rapid Wien ellen) Valencia a 12. helyről várja a mérkőzést. Ráadásul Gary Neville irányításával múlt héten az Espanyol ellen (2-1) megszerezték első győzelmüket a denevérek.
A fordulót az Atlético Madrid-Villarreal találkozó zárja. A matracosok a második helyen állnak hat pont hátránnyal a listavezető Barca mögött, míg a sárga tengeralattjárók a negyedikek 48 ponttal. Ráadásul a sárgák 11 találkozó óta veretlenek. Ezek után kijelenthető, hogy a forduló záró találkozója igencsak pikáns kis mérkőzés lesz!

A 25. forduló programja:

PÉNTEK
20:30 Levante – Getafe

SZOMBAT
16:00 Las Palmas – FC Barcelona (Sport 2)
18:15 RCD Espanyol – Deportivo La Coruna
20:30 Real Betis – Sporting Gijón
22:05 Celta Vigo – Eibar (Sport 1)

VASÁRNAP
12:00 Rayo Vallecano – Sevilla FC (Sport 1)
16:00 Málaga – Real Madrid (Sport 2)
18:15 Athletic Bilbao – Real Sociedad (Sport 2)
18:15 Granada – Valencia
20:30 Atlético Madrid – Villarreal (Sport 1)

Fotó: miathletic.com

Becz Tamás