A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Mint megírtuk, George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa minap élesen kritizálta a Haladás játékosait, de leginkább a játékvezetőt blogbejegyzésében. Nem maradt el a vasiak reakciója.
Kikapott a Honvéd a tavaszi rajton a Haladástól, és a találkozón több vitatott szituáció is kialakult. Ilyen volt a találkozó elején Holender Filip sérülése, majd Youla esete, míg később Eppel Márton lese, Lovric „gólja”, valamint egy kezezés miatt elmaradt büntető – a kispestiek tulajdonosa szerint. A Haladás reagált Hemingway bejegyzésére. „A Szombathelyi Haladás álláspontja egyértelmű: a zöld-fehér futballisták, ahogy korábban sem, a kispesti bajnokin sem futballoztak alattomosan és nem szándékosan okoztak sérülést.” – írja a vasiak honlapja. Tóth Miklós ügyvezető szerint az elfogadható, ha valaki elfogult saját csapatával szemben, de a vádaskodás nem tolerálható. „Kikérjük magunknak, hogy a Haladás alattomosan futballozik, ez korábban sem volt és most sem jellemző a csapatra – idézi honlap az ügyvezetőt. – Azt még megértem, hogy egy tulajdonos elfogult a saját csapatával szemben, de az alaptalan vádaskodás elfogadhatatlan.” Kitért a két sérültre is. „Szögezzük le: sem Holendert, sem Youlát nem szándékosan rúgta le labdarúgónk. Ráadásul előbbi – ahogy nyilatkozta – jövő hétvégén szerencsére már ismét játszhat, utóbbi pedig nem futballistánk belépője nyomán sérült meg, hanem combizomzúzódást szenvedett. Természetesen mindkettejüknek jobbulást kívánunk.”
Szintén beszélt a mögöttünk hagyott bajnokiról Mészöly Géza, a zöld-fehérek trénere, aki szerint elhamarkodottak voltak a kispestiek tulajdonosának kijelentései. „Hemingway úr elhamarkodottan írta le ezeket a szavakat, amelyeket egyébként már a meccs után is hangoztatott – így a vasi tréner. – Abszolút etikátlannak, de majdnem úgy is fogalmazhatnék, hogy felháborítónak tartom a véleményét. Kemény, férfias meccset játszottunk a kispestiekkel – ők sem maradtak adósak nekünk –, de a lényeg, hogy egyik sérülést sem szándékosan okoztuk.” Mészöly egy konkrét példával is szolgált, amikor az ő játékosuk szenvedett súlyos sérülést. „Amikor az első fordulóban az FTC ellen Halmosi Péterrel szemben sokkal durvábban szabálytalankodtak és eltört az arccsontja, nem az ellenfélben kerestük a hibát, nem velük foglalkoztunk. Ami az állítólagos tétlent lest illeti, egyáltalán nem volt tétlen Eppel Márton, hiszen Király Gábor mellett állt, akadályozta a védésben. Ráadásul a lába alatt ment el a labda, és lehet, hogy bele is ért. Vagyis egyértelműen befolyásolta a történteket. A meg nem adott büntetőnél pedig Nagy Patrik direkt hátrafelé hajlította a kezét, a labda egy lábon megpattanva érte a kezét. A mérkőzésen kint volt Puhl Sándor is, aki a meccs után elmondta, nem a kéz kereste a labdát, hanem fordítva – tehát jól ítélt a játékvezető. És nem azért dicsérem Andó-Szabó Sándort, mert nyertünk, hanem mert korrektül vezette a találkozót.”
Biztos lesz még sok vitatott helyzet a tavasszal bármelyik mérkőzésen, amelyek befolyásolhatják egy adott találkozó kimenetelét, de emberek vannak a pályán is, így aztán tévedések mindig is lesznek.
Gavalovits Sándor
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…