Távozhat az AS Róma gigásza! – sajtóhír
A transfermarketweb.com információja szerint a szezon végén távozhat az AS Róma gigásza, akiért állítólag a Los Angeles Galaxy jelentkezett be. Az MLS-ben szereplő csapat által kiszemelt labdarúgó évek óta a „farkasok” meghatározó egyéniségének számít, ebből kifolyólag valószínűleg nagy érvágást jelentene az olasz klub számára, ha valóban elhagyná őket.
Az internetes portál értesülése szerint a szezon végén távozhat az AS Róma középpályása, nevezetesen Daniele De Rossi, amely úgy tudja, hogy Luciano Spalletti is rábólintott a dologra. A Los Angeles Galaxynak komoly erősítést jelentene, de az olasz labdarúgó sem panaszkodhatna a csapattársak miatt, hiszen olyan futballistákkal játszhatna ott együtt, mint Robbie Keane, Steven Gerrard vagy éppen Nigel de Jong.
Daniele De Rossi 2001-ben csatlakozhatott a felnőttekhez, azonban a bemutatkozásig a 2002/2003-as idényig kellett várni, majd a következő szezontól kezdve az AS Róma alapemberének számított. Minden frontot egybe véve 512 mérkőzésen léphetett pályára mely során 54 gólt szerzett. A „farkasok” mellett természetesen az olasz válogatott meghatározó egyéniségei közé is oda tartozik, már hosszú esztendők óta, ahol 101 találkozón kapott lehetőséget. A Róma játékosaként nyert 2 Olasz Kupát és 1 Olasz Szuperkupát, míg a nemzeti csapat tagjaként 2006-ban Vb címet ünnepelhetett, de a 2012-ben az Eb döntőig is eljutottak.
Képek forrása: sport.gentside.com, www.thefa.com
Németh Boldizsár