A madridiak védelme nem létezett a mérkőzésen
Egyetlen pont a különbség az első két helyezett közt…
Az olasz klub 2029 nyaráig kötött szerződést a francia középpályással!
Kisorsolták a negyedik forduló párosításait…
Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
Mint mindig, ezúttal is a Bajnokok Ligája párosítása váltja ki jelen pillanatban a legnagyobb visszhangot a szurkolókból. Nem akármilyen mérkőzéseket láthatunk majd az elődöntőbe jutásért, s ahogyan sejteni lehetett, két együttes úgymond jól járt. Papíron a Weolfsburg és a Benfica hátrafelé kilóg a mezőnyből egy picit. Átfutva a közösségi oldalak kommentáradatát a legszembeötlőbb dolog mind hazai, mind pedig nemzetközi színtéren a Real Madrid “pocskondiázása” a sorsolás eredménye miatt. Természetesen egyből előjönnek ilyenkor az irányított sorsolás és a különféle összeesküvés elméletek. Főként az FC Barcelona szurkolói “háborognak”, adnak hangot véleményüknek, mondván az ősi rivális újfent könnyű ágon juthat el az elődöntőig, míg övéik újabb roppant nehéz párosítást kaptak. Az általános vélekedés, nem csak a Culék részéről a következő – “Újra vörös szőnyegen a Real Madrid”, jelző, mely arra utal, hogy az utóbbi években a két csapat ellenkező utat jár be ilyen színtéren. Fellapoztuk a Bajnokok Ligája történelmi kronológiáját, hogy megnézzük, az általános vélekedés igaz-e!
Sokan korrupciót látnak abban, hogy a Real Madrid úgymond kategorikusan könnyebb ellenfeleket kap az utóbbi időben. Ennek valószínűsége azonban igen elenyésző, persze nem kizárható a sok korrupciós botrányt követően, melyet az utóbbi időben a labdarúgás átlengett.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a leírtak tények, nem pedig szerkesztőségünk szubjektív véleménye. Nyilvánvalóan a cikk egy támadási felület, hiszen érzékeny és kulcstéma, ám ezt mi vállaljuk, nem vagyunk olyanok, mint a magyar politikusok, hogy még akkor is a szőnyeg alá seperjük a “koszt”, amikor már nincsen alatta hely. Már megszoktuk, hogyha egyik vagy másik klub gyanánt jelenítünk meg negatív hírt, akkor azt kiabálják ránk, a “sértett” klub szurkolói, hogy a másik pártját fogjuk. Erről szó sincsen! Erre annyit tudunk mondani, hogy az emberi butaság határtalan…
Visszatérve a cikk lényegi részére Gondolatmenetünkben egy 5 éves periódust vizsgáltunk meg, a Bajnokok Ligája legutóbbi 5 kiírását. A szurkolók fejében nem véletlenül alakult ki az a kép, melyről most beszélünk, hiszen a csapatnevek és a mögöttük lévő tudás önmagáért beszél. Ezzel nem ledegradálva senkit, de nyilvánvalóan van egy európai szűk elit, egy bővebb elit és egy olyan követői kör, mely többnyire csak álmodik az elit tagságról. Kihangsúlyoznánk, hogy ezen tények a Real Madrid érdemeit semmivel sem kisebbítik, a játékosok az ellen az ellenfél ellen futnak ki a pályára, aki szembejön, erről sem ők, sem pedig a szurkolók nem tehetnek.
Az FC Barcelona oldaláról nézve a történetet elmondhatjuk, hogy Fortuna nem a katalánok mellé állt az utóbbi években, amikor az ellenfelek nevét húzták a kalapból, gyakorlatilag a Bayer Leverksuen kivételével mindegyik másik klub az európai bő elitbe sorolható, ha azt vesszük figyelembe, hogy az adott klubok az utóbbi években milyen útvonalat jártak be. Ami az AC Milan kapcsán megemlítendő, ezek voltak azok az utolsó évek, amikor Milánó piros-fehér csapata még ért valamit, s ebbe a rétegbe tartozott. A 2011/12-es szezonnak bajnokként futott neki a csapat, s ezüstérmes lett a Serie A-ban, míg egy esztendővel később is dobogóra tudtak állni. Az azt követő hanyatlást pedig bizonyára nem kell bemutatni. Összegezve értékelésünk alapján a szóban forgó 10 párharcból 9 alkalommal roppant erős ellenféllel találkoztak a katalánok, míg egy ízben úszták meg a történetet egy gyengébb ellenféllel.
Ami a Real Madrid oldalát illeti, a 10 párharcból hármat ítéltünk roppant erősnek, az utolsó évben Sir Alex Ferguson irányításával még mondhatni a toppon volt a Manchester United. A tavalyi Atletico Madridot nem kell bemutatnunk. A Dorussia Dortmund a 2013/14-es szezonban már túl volt a Jürgen Klopp féle csúcson, ám még bőven az elit kategóriába vehetjük őket, akkor még Lewandowskival a sorokban. Azonban a fennmaradó 7 párharc esetében azt kell, hogy mondjuk, hogy Fortuna a Real Madrid mellé állt, amikor az AS Roma, Schalke 04, Wolfsburg, Galatasaray, CSZKA Moszkva, APOEL neveket húzták a csapat mellé a kalapból.
Őszi Ádám
A madridiak védelme nem létezett a mérkőzésen
Egyetlen pont a különbség az első két helyezett közt…
Az olasz klub 2029 nyaráig kötött szerződést a francia középpályással!
Kisorsolták a negyedik forduló párosításait…
Újabb kölcsönt keresnek számára…
Ezzel a sikerrel új klubrekordot állított fel Diego Simeone együttese!
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
A “Vörös Ördögök” kapusa a rendes játékidőben, és a tizenegyesrúgások során is védett egy-egy büntetőt!
A sportigazgató összegezte a történéseket…
A Porto egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a bajnokságban…
16 különböző csapatnál fordult meg az elmúlt két évtized alatt…
Nem indul jól Graham Potter londoni karrierje, újabb játékost kell nélkülöznie
Xavi Simons duplázni tudott a mérkőzésen…
Az edző nincs megelégedve a német támadó teljesítményével
Sorozatban 7. győzelmét aratta a bajnokságban Simone Inzaghi csapata!
“Nemcsak sportember, hanem igazi hazafi volt…”
Esélye sem volt a brémaiak hálóőrének a védésre…
A hercegségi együttes 2029 nyaráig szóló szerződést kötött vele!
Két élmezőnybeli rangadót rendeztek az idei első fordulóban…
Pep Guardiola nagy bejelentést tett a City kulcsemberéről…
A szezon második felében itt játszhat…
Történelmi pillanat az Exeter City – Oxford United találkozón…
Bajnokságon belülről erősítenének a londoni kékek…