Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga beharangozó 26.forduló

Hétvégén rendezik a labdarúgó NB I-ben a 26.fordulót, s a Ferencváros tetemes előnyének köszönhetően, holnap akár bajnok is lehet.

www.fradi.hu

www.fradi.hu

Honvéd-Paks 15:30

A Paks után a Ferencvárossal és a Videotonnal mérkőzik a Bp. Honvéd. Mondhatjuk, hogy ez a mérkőzés a kötelező győzelem, a másik kettő pedig olyan, hogy minél több pontot szerezzenek. Igaz a Honvéd tavasszal már megleckéztette a zöldeket, akik így azon a meccsen se mehetnek biztosra. Könnyebb dolguk lesz a piros – feketéknek, ha ma nyer a Fradi, az MTK pedig holnap kikap, hisz akkor már bajnokként léphet pályára a Ferencváros. De ez a jövő, maradjunk a mánál. Tavasszal újabb és újabb Akadémisták mutatkoztak be a Honvédnál, Constantinescu, Jelena, Palmes után az előző fordulóban Márton András is kapott egy pár perc játéklehetőséget Marco Rossi vezetőedzőtől. Reméljük, hogy ezek nem csak pár percek lesznek, amit ezek a fiatalok kaptak az olasz mestertől, hanem további meccsek is követik. Az előző években számtalan fiatal mutatkozott be a Honvéd felnőtt csapatában, s sokan megálltak annál az 1 fellépésénél. Az egyik legérdekesebb játékos Erdélyi László, aki 2011 tavaszán mutatkozott be, utána rá 1 évre újra kapott lehetőséget, majd 2015 őszén lett meg a 3.élvonalbeli fellépése. Hát mit ne mondjuk ez elég kevés egy már lassan 23 éves játékostól. Az előző fordulóban kiváló játékkal győzték le a Debrecent, ha most is úgy fognak játszani, akkor nehezen fogja megállítani a Paks őket. A zöld – fehérek a legerősebb kezdőcsapatukat küldhetik pályára.

Marco Rossi (Honvéd): A DVSC ellen egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, az eredmény magáért beszél. Nem kockáztattunk, mégis sok helyzetünk volt. Három gólt szereztünk, de rúghattunk volna többet is. A játékosok betartották az utasításaimat. Taktikailag és minden értelemben jók voltunk. A szurkolóink büszkék lehetnek a játékosainkra. A Paks elleni összecsapás teljesen más lesz, egy olyan csapat ellen, amely minden pontért megdolgozott és megérdemelten szerzett meg. Bár minden mérkőzés más és más, reméljük a futballistáink ismét olyan nagy motivációval lépnek pályára, mint a Loki és a Fradi ellen. A futball fejben dől el. Sokat dolgozunk ezen a területen is. Valamikor sikeresebben, valamikor pedig kevésbé sikeresen. A Haladás-meccsel kezdődő periódusban csak az MTK ellen futballoztunk rosszul, de ott is leginkább csak az első félidőben, ahogy a DVTK ellen is. A többi találkozón kiegyensúlyozottak voltunk, de nem mindig volt szerencsénk. Nagyon bízunk abban, hogy megnyerjük a szombati összecsapást, ugyanis mindig a győzelem a cél. Ha sikerül nyerni, sokkal nyugodtabbak lehetünk a bajnokság hátralévő idejében, bizonyos értelemben készülhetünk a következő bajnokságra is. (honvedfc.hu)

Csertői Aurél (Paks):Olyan csapat ellen fogunk pályára lépni szombaton, amely bravúrt, bravúrra halmoz, megveri a Ferencvárost, majd a Debrecent. Azt gondolom, igen erős most a Budapest Honvéd, nyilván ebből adódik majd, hogy nem lesz egy egyszerű összecsapás, sőt mondhatni, eléggé küzdelmes lesz. Nyilván manapság nem is lehet azt mondani, hogy van könnyű mérkőzés, hisz ebben a bajnokságban minden találkozó nagyon nehéz. De ez kifejezetten az lesz. Ettől függetlenül törekszünk a jó eredmény elérésére, hiszen nagy szükségünk van a pontokra. (paksifc.hu)

Puskás Akadémia-Videoton 15:30

Újra Felcsúton a Vidi, igaz ezúttal vendégként. Mióta a Pancho Arénát használják hazai pályának, hát nem igazán megy nekik otthon. Többek között a kiesésre álló Békéscsaba is megtréfálta őket kétszer, hisz mind a kétszer 0-0 lett a meccs, illetve kiestek a kupából is a Ferencváros ellenében. Tavaszi két felcsúti győzelmükből egyet vendégként értek el, amikor is szintén a Puskás Akadémiával játszottak, s az utolsó utáni pillanatokban Feczesin megszerezte a győztes gólt. A Puskás a Fraditól elszenvedett óriási zakóból próbál felállni, s végre nem állnak kiesésre. Ha ma nyernek s a Vasas nem győzi le a Fradit akkor végre messzebb tudnának kerülni a kiesést jelentő helyektől.

Robert Jarni (Puskás Akadémia): – “Egész héten nagy odaadással készültünk a szombati összecsapásra. A két klub egymás elleni mérkőzései mindig különleges, parázs ütközettel szolgálnak a szurkolók számára. Reméljük ezúttal sikerül meglepetést okozni, és jó játékkal legyőzni a székesfehérváriakat. A Ferencváros ellen nagyarányú vereséget szenvedtünk a múlt héten, így most mindenképpen szeretnénk javítani. Önmagunk és a szurkolóink számára is bizonyítanunk kell, hogy mutatott játékban és az eredményesség tekintetében is több van bennünk. Mindenképpen a győzelem megszerzésére törekszünk majd. Kemény ütközetre számítok ezúttal is, bár bízom benne, hogy a végjáték ezúttal kedvezően alakul számunkra. Reméljük, hogy mindenki bevethető állapotban lesz, de ha valaki esetleg kiesik szombatra, akkor sem lesz probléma, hiszen sokan várnak lehetőségre és bizonyításra.” (www.pfla.hu)

Horváth Ferenc (Videoton):Érdekes mérkőzésre számíthatnak a szurkolók, mindkét csapatnak bőven van motivációja. Érthető módon ezek más jellegűek, hiszen a Puskás Akadémia egyre kellemetlenebb helyzetben van a tabellán, nagyon fontos nekik a pontszerzés, viszont nekünk is nagyon kellenek a pontok, hiszen vissza szeretnénk kapaszkodni a dobogóra, ehhez pedig minden egységre szükségünk van. Bízom benne, hogy az én csapatomban lesz erősebb a vágy arra, hogy elérje a kitűzött célokat. Nincs eltiltottunk, remélhetőleg sérültjeink sem lesznek a meccsig, így a lehető legjobb összeállításunkban tudunk majd játszani. Ez azért is lényeges, mert így az alapjátékunkat játszhatjuk majd a Pancho Arénában. (www.pfla.hu)

Békéscsaba , Újpest 15:30

Szerdán Újpest – Békéscsaba meccset rendeztek a Magyar Kupában, ahol is a fővárosi lila – fehérek nyertek 2-0-ra Lencse László góljaival. A mai párharcnak is esélyesei inkább az újpesti legények. A Békéscsabánál hiányozni fog Piermayr 5 sárgalapja miatt, illetve az előző meccsen kiállított Damjanovic is a lelátóról kénytelen a meccset végig nézni. Az Újpest elleni Magyar Kupa meccsen megsérült Polekszics és a Vidi ellen gólt szerző majd szintén sérülés miatt a pályát elhagyó Laczkó Zsolt, úgy néz ki, hogy vállalni tudja a játékot.  Az újpesti sérültekkel az elmúlt napon foglalkoztunk: Balázs Benjámin, Jonathen Heris, Mihajlo Perovic, Lázok János, Nagy Gábor még egy darabig biztos, hogy nem léphet pályára. A mérkőzés esélyese az Újpest, igaz a Békéscsaba tavasszal már jó pár bravúr döntetlent elért. Igaz 1 pontokkal sokra nem mennek.

DVTK-Haladás 15:30

Diósgyőrben játszik a Haladás, mely csapatnál jó pár sérült játékos van. Thomas Wils még mindig nem léphet pályára, Halmosi Péter combizom, Jánvári Gábor pedig bokaszalag húzódással szenved, így szinte 100%, hogy nem fognak játszani. A hazaiaknál a hosszú ideje sérült Antal Botond, Kitl Miklós és a korábbi szombathelyi Halmai Ramón maródi. Az utolsó meccsük igazán emlékezetesre sikeredett a két csapatnak, miután Ugrai Roland a 92.percben lőtte a győztes gólt, közel egy hónapja. Ha a Diósgyőr hazai pályán tartja a 3 pontot, s a Vasas kikap a Ferencváros ellen, akkor a miskolci szurkolók megnyugodhatnak, 9 pontos előnyük birtokában, már szinte biztos, hogy megmenekültek a kieséstől.

Egervári Sándor (DVTK):A három héttel ez előtti Haladás elleni találkozóra részben jó visszaemlékezni, mert rengeteg gólhelyzetet tudtunk kialakítani, de sajnos nem éltünk a lehetőségeinkkel és elvesztettük a mérkőzést. Ez most egy másik meccs lesz. Hiszem, hogy a vállalkozóbb, a meghatározóbb és az eredményesebb játékot mi tudjuk felvonultatni velük szemben. Ismét hazai pályán tudjuk magunkat megmutatni a közönségünknek. Szeretnénk természetesen győzelemre játszani és szeretnénk egy olyan játékkal előrukkolni, hogy ismét egy győzelmet tudjunk közösen megélni a drukkerekkel, egy közös sportélményt, amire szívesen emlékszünk majd vissza. A héten a frissítés és a regenerálódás nagyobb szerepet kapott. Én nagyon bízom abban, hogy a fiúk megfelelő állapotban lesznek ahhoz, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. (dvtk.eu)

Mészöly Géza (Haladás): ­­- Három forduló telt csak el a legutóbbi Diósgyőr elleni meccsünk óta. Akkor is egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, és az utolsó pillanatban sikerült nyernünk. Azon a találkozón mindkét gárdának megvoltak a helyzetei, de úgy érzem, hogy játékban mi tudtunk dominálni, az utolsó perces gólunkhoz persze kellett egy kis szerencse is. A DVTK hazai pályán biztosan jobban támadni fog, és nem csak a kontrákra épít, mint ahogy legutóbb Sopronban tette. Úgy gondolom, hogy sok helyzet lesz a mérkőzésen, és ismét csak egy nüánsz döntheti el a három pont sorsát. Remélem, hogy ismét pozitív mérleget tudunk húzni, mert a miskolciak ellen idegenben 1-1-et értünk el, otthon pedig három pontot szereztünk ellenük. Bízom benne, hogy tovább folytatódik a pontok gyűjtögetése. Nagyon labdabiztos játékosaik vannak, Barczi és Egerszegi nagyon meghatározója a csapatuknak. Novothny az utolsó percekben nagyon gólerős tud lenni, és a Sopronban nagyon jól futballozó Bognár Istvánra is figyelnünk kell. Koman már letette a névjegyét a magyar labdarúgásban, Elek Ákos pedig igazi motorja a Diósgyőrnek. Nagyon jó csapatról van szó, ezt bizonyították a Videoton legyőzésével is, úgyhogy tőlünk a maximumra lesz szükség. (haladas.hu)

 Vasas-Ferencváros 18:00 (a www.fociclub.hu a helyszínről jelentkezik)

A Vasas továbbra is kieső helyen szerénykedik, a Fradi pedig 22 ponttal vezeti a bajnokságot, a két csapatot 41 pont választja el. (A Vasas nem szerzett annyi pontot, mint amennyivel a Fradi vezet, 21 pontos az angyalföldi gárda, 22 pont az előny)  Minden, de tényleg minden a Ferencváros győzelmét erősíti, ilyenkor szokott meglepetés történni. Hangya Szilveszter a tehetséges balhátvéd megszerezte 5.sárgalapját, így szegény embert még az ág is húzza alapon, a középhátvéd, védekező középpályás macedón válogatott Ristevski lesz valószínű a balhátvéd. A Fradinál a sérült Hajnal és Batik mellett jelenlegi állapot szerint mindenki bevethető. A héten egy nehéz kupameccsen vannak túl Debrecenben, ahol is óriási szerencse is kellett ahhoz, hogy a végig jobban játszó Debrecen, ne előnnyel várja a visszavágót. Ami fontos, ma még bajnokavatás nem lesz, ahhoz, hogy a zöldek bajnokok legyenek, holnap az MTK-nak a Debrecentől vereséget kell szenvednie. (ugyancsak a Fáy utcában) Érdekes módon egy szurkolói honlap azt akarta, hogy a két csapat egy időben, s egyszerre játsszon. Kicsit nehéz lett volna, 18:00 a Fáy utcában egyszerre két meccset rendezni….

Megpróbáltuk, sikerült, sajtóakkreditációt kaptunk erre a meccsre, ahonnan is igyekszünk minél több háttér infót begyűjteni. Valószínű nem minden apró mozdulatról fogunk írni, hisz több oldalon a részletes közvetítést megnézhetik, de igyekszünk minden fontos adatot megírni.

Michael Oenning (Vasas): Az ilyen mérkőzések mindig csúcspontnak számítanak bármely együttes életében, amikor egy csapat bizonyítani szeretne a bajnokságot vezető csapat ellen. Az egyértelmű, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de szeretnénk alkalomhoz, a rangadóhoz méltóan játszani és természetesen eredményesek is lenni. Sok lehetőségem volt megfigyelni a Ferencvárost, mivel az utóbbi időben több mérkőzésük is volt a Magyar Kupa miatt és általában majdnem minden bajnoki meccsüket is közvetíti a televízió. A mérkőzésen többet kívánunk a védekezésre fókuszálni és nem felkészületlenül, meggondolatlanul előre rohanni, de természetesen a helyzetek kialakításának esélyeit sem hagyjuk szem elől. (vasasfc.hu)

Thomas Doll (Ferencváros): – Még nem terveztünk ünneplést. Természetesen tudjuk, hogy most hétvégén már bajnokok lehetünk, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítunk a dolognak. Vasárnap az MTK és a Debrecen játszik, nem pedig a Fradi, így nekünk ahhoz a mérkőzéshez nincs sok közünk. Mi a szombati meccsre fókuszálunk, ki akarunk élvezni minden egyes meccset, aztán meglátjuk, hány hét múlva ünnepelhetünk. (fradi.hu)

Tavaly májusban, mikor a Videoton bajnok lett, a vidi szombaton játszott, a Fradi pedig vasárnap döntetlenezett Pécset, így a fehérváriak is úgy lettek bajnokok, hogy előző nap játszottak. Igaz most sokkal valószínűbb, hogy a Ferencváros majd a Honvéd elleni hazai meccsen, gyűjtheti be az aranyérmet. (már, ha mind két meccsen, ugyanannyi pontot szerez, mint az MTK)

1 Ferencvárosi TC 25 20 2 3 52 12 62
2 MTK Budapest 24 11 7 6 31 23 40
3 Újpest FC 25 10 10 5 33 24 40
4 DVSC-TEVA 25 10 9 6 39 28 39
5 Videoton FC 25 12 2 11 28 25 38
6 MVM Paks 24 10 6 8 30 25 36
7 Haladás 25 9 9 7 23 27 36
8 Budapest Honvéd 25 8 7 10 30 29 31
9 DVTK 25 7 6 12 27 38 27
10 Puskás Akadémia FC 25 5 7 13 28 43 22
11 Vasas 25 6 3 16 20 40 21
12 Békéscsabai Előre 25 4 6 15 21 48 18

 

Endrődi Dávid