Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal lehet a befutó a Chelsea játékosánál

A brit Telegraph játékosüzletet sejtet London két sztárcsapata a Chelsea és az Arsenal között, avagy egy ifjú tehetség pirosra cserélheti jelenlegi kék mezét.

domingos-quina-large_trans++qVzuuqpFlyLIwiB6NTmJwfSVWeZ_vEN7c6bHu2jJnT8

Domingos Quina neve túl sokat nem mondhat még azok számára sem, akik rendszeres követői a Premier Leaguenek. Egy mindössze 16 esztendős portugál támadó középpályásról van szó, aki tehetségével kiemelkedik kortársai közül. Sokan a portugál futball új nagy játékosát látják benne, míg Arsene Wenger egy “ágyúst” faragna belőle. A sajtó úgy tudja, hogy az Arsenal megnyerte az aláírási versenyt, így a tehetséges tini az Emiratesbe teszi át székhelyét.

Sok más klub is figyelemmel kíséri Quina fejlődését, többek közt a Tottenham is szívesen látná soraiban a portugál utánpótlás válogatottban 8 mérkőzésen 7 gólt lövő játékost. Minden bizonnyal sokan most halloották először Quina nevét, ám tessék megjegyezni, ugyanis nagy valószínűséggel sokat hallunk majd még róla az elkövetkezendő években.