Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
A Borussia Dortmund gaboni válogatott labdarúgója, nevezetesen Pierre – Emerick Aubameyang az elmúlt évek során a világ egyik legjobb támadójává nőtte ki magát, akit természetesen jó pár együttes szívesen látna. A 26 esztendős futballista nem rejti el a nyilvánosság előtt azt, hogy egy napon a Real Madridban szeretne játszani, viszont remekül érzi magát jelenlegi állomáshelyén.
A gaboni támadó remek szezont fut a 2015/2016-os kiírás során, aki tavaly júliusban 2020-ig meghosszabbította szerződését. Az idény eddigi részében 40 tétmérkőzésen léphetett pályára, mely során 35 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját. Aubameyang ezúttal a Kickernek adott interjút, amelyben többek között beszélt a városról, és az emberek futballszeretetéről is.
“Dortmund egy olyan város, amely bolondul a futballért. Az elmúlt évek során, mi produkáltak a legmagasabb átlagnézőszámot Európában. A város nagyon biztonságos és a családom otthon érzi magát. Soha sem rejtettem el a nyilvánosság előtt azt, hogy egy napon szeretnék a Real Madridban játszani, de nem ok nélkül hosszabbítottam meg a szerződésemet 2020-ig. Nagyon jól érzem magam itt.”
A BVB természetesen csapat szinten is kiváló szezont fut, hiszen továbbra is érdekeltek a Német Kupában illetve az Európa Ligában, míg a Bundesligában a 2.helyet foglalják el.
Képforrása: www.independent.co.uk
Németh Boldizsár
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…