Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Xabi Alonso sérülten léphet pályára az MU ellen

A Real Madrid spanyol válogatott középpályása továbbra sem teljesen egészséges. Makacs ágyéksérüléssel bajlódik, ami miatt kihagyta a spanyol válogatott múlt heti Uruguay elleni felkészülési találkozóját és a madridiak hétvégi bajnokiját is. Úgy tűnik azonban, hogy az MU elleni találkozó kezdő tizenegyében már újra ott lesz.

A Real hétfői edzésén természetesen ott volt Xabi Alonso is. A Marca szerint a 31 éves spanyol válogatott játékos együtt kezdte a bemelegítést a Sevilla elleni győztes keret tagjaival, majd körülbelül fél távnál át ált a hétvégén pályára nem lépő játékosok csoportjába. Teljes intenzitással nem tudott dolgozni az őt továbbra is hátráltató ágyéksérülés miatt és így idő előtt az öltözőbe sietett.

Bizakodásra adhat okot a madridi szurkolóknak, hogy maga a játékos és az edzői stáb is úgy gondolja, hogy a Világ –és Európa bajnok középpályás kezdő lesz az MU ellen.

Xabi Alonso fontos láncszem Mourinho csapatában, ráadásul egykor liverpooli futballistaként jól ismer az ellenfelet is.

Nagy Ákos