A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Antonio Conte a Chelsea csapatának újdonsült menedzsere, a keddi napon már meg is látogatta a csapatot Londonban, ahol fontos dolgokat tisztáztak a vezetőséggel és a kerettel.
A hírek szerint pedig a találkozó legfőbb irányvonala az volt, hogy ki illetve kik távoznak,, vagy kikre számít egyáltalán az olasz mester a nyártól.
Ahogy már mi is többször írtunk róla, a Stamford Bridgen óriási változások és újjáépítés jöhet, ami természetesen magába foglalja azt, hogy eddig a csapatnál biztonságban lévő játékosok is távozhatnak.
Egyes források azt is tudni vélik, hogy kik voltak eme megbeszélések fő érintettjei. Még pedig Eden Hazard, John Terry, Diego Costa és Nemanja Matic jövője szolgáltatta a legtöbb témát.
De nem csak a távozókról és a maradókról volt szó, hanem természetesen az érkezőkről is. Conte elsődleges kiszemeltje pedig a Roma középpályása Radja Naiggolan lehet.
Ami biztosra vehető, hogy óriási változások lesznek a nyáron a londoni kékenél.
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”