Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Németországba látogat a Real Madrid! – előzetes

A rekord győztes Real Madrid a Wolfsburg csapatát kapta a Bajnokok Ligájának negyeddöntőjében. A német klub szempontjából a 8 közé jutás mindenképp szép eredménynek mondható el, míg a “királyi gárda” drukkerei nagy valószínűség szerint jóval többet várnak el kedvenceiktől. Nos, a találkozó előtt tehát egyértelműen a spanyol gárdát kiálthatjuk ki a továbbjutás esélyesének. 

wolfreal

Bajnokok Ligája
Negyeddöntő – 1.mérkőzés
Wolfsburg – Real Madrid 20:45 (M4 Sport élő)
Helyszín: 
Volkswagen Arena

Wolfsburg:
Forma: 
A tavalyi kimagasló idényük után Németországban a Bayern München legfőbb riválisaként emlegették a “farkasokat”, viszont a 2015-ös nyári átigazolási piac folyamán távozott a csapat motorja, nevezetesen De Bruyne, míg az idei szezon során jó pár sérülés hátráltatja őket, illetve közel sem tudják hozni a hozzájuk fűzött elvárásokat, azaz nem ők a bajorok legfőbb üldözőik. A bajnokságban rendkívül alul teljesítenek, hiszen mindössze a 8. helyen állnak, így az idei BL negyeddöntő mindenképp csúcsnak mondható el az ő szemszögükből nézve. 

Sérültek: A német gárda legnagyobb hiányzója egyértelműen Daniel Caligiuri, aki a Wolfsburg egyik legfőbb alappillérei közé sorolható. Rajta kívül még Sebastian Jung szolgálataira nem számíthat Dieter Hecking. 

Real Madrid:
Forma: 
A “királyi gárda” összességében nem lehet elégedett az idei szezonjával, mivel a bajnokságban csupán a 3. helyen állnak, míg a Spanyol Kupából kizárták őket, így a Bajnokok Ligája lehet számukra a mentőöv. A hétvége során azonban 2:1-re nyertek a Camp Nou-ban, ebből kifolyólag nem kizárt, hogy jókora löketet adhat ez számukra a továbbiakban. Benítez kezei alatt nagyon védekező játékot láthattunk a spanyol klub részéről, viszont Zidane kinevezése óta valamivel biztatóbbnak mondható a helyzet. 

Sérültek: A Real oldalán két fő hiányzott sorolhatunk fel, hiszen a védelem két meghatározó egyénisége, nevezetesen Sergio Ramos és Raphael Varane egyáltalán sérüléssel bajlódik. 

Kedvcsináló videó az esti találkozó előtt:

https://www.youtube.com/watch?v=slB0C-4YKR0&nohtml5=False

Németh Boldizsár