Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Még egyet kipipálhat a Villarreal

Nem botlott és szépen halad tovább a Villarreal a spanyol bajnokságban, ahol a 32. fordulóban Megyeri Balázsék ellen is bizonyítottak.

Kép: Marca

Kép: Marca

Kicsit hasonló helyzetben van a Villarreal mint a Sevilla. Mind a két csapat talpon van még az EL-ben, így a bajnokikon próbálnak minél kisebb erőkifejtéssel minél több pontot begyűjteni. Ez a Sevillának nem jött össze, hiszen a Valencia végül legyőzte őket, ám a Villarrealnak most nem volt olyan kemény ellenfele. Lehet így fogalmazni, hiszen a Getafe jelenleg az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban és sem a játékoskeret, sem az anyagiak nem kedveznek nekik – komolyan fennáll a veszélye annak, hogy a szezon végén búcsúznak a La Ligától. Ebből adódóan csodával lett volna határos, ha összejön nekik egy győzelem a Villarreal otthonában – végül nem sikerült. Pedig igazán nem mondhatnánk, hogy a sárga tengeralattjáró olyan hatalmas tartalékokkal rendelkezne, igazából kimondottan szűk a kispadjuk és hosszú távon ez is a csapat gyengéje. Nem tudnak sokáig versenyképesek lenni a bajnokságban, ha egyéb kupasorozatok miatt szerda-szombat ritmusban kell játszaniuk – ezek az időszakok rendre kifognak rajtuk. Mivel most is kicsit hasonló a helyzet, ezért ezek a hetek létfontosságúak a csapat életében – néhány fontos győzelem jövőre EL, vagy akár BL indulást is érhet.

Épp ezért kell az ilyen “kötelezőket” behúzniuk, hiszen a negyedik hely megszerzése abszolút reális cél lehet a részükről. A Getafe ellen pedig nem is akadt komoly gondjuk. A kékek szinte semmilyen kihívás elé nem tudták állítani a Villarrealt. Leginkább csak lassították a játékot és próbálták eltorlaszolni a kapujuk előtti teret, de mivel Denis Suarez találatával már viszonylag korán vezetéshez jutott a hazai csapat, ezért innentől gyakorlatilag lefutott volt a meccs. A Getafe nem tudott nyomást gyakorolni ellenfelére, amely kényelmes tempóban támadgathatott az előny megduplázásáért. A sárgák nem hajtották ki magukat túlzottan és mezőnyfölényük is elég meggyőző volt – a Getafe gyakorlatilag csak azért küzdött, hogy egy szorosnak nevezhető 1-0-ás vereséggel megússzák. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a hajrában már presztízskérdést csináltak ebből a hazai támadók, akik hatalmas nyomás alá helyezték a Getafét. Már csak azért is be akarták gyötörni valahogy a másodikat, ami aztán a 85. percben sikerült is nekik: Bakambu ért bele utoljára a labdába, ami egy pontrúgás után csak kis szerencsével szédült be a hálóba. A vége így 2-0 lett, amivel a Villarreal továbbra is tartja a 4. helyet – magabiztos előnnyel a Celta Vigo előtt.

Villarreal – Getafe 2-0
G.: D. Suarez (15.), Bakambu (85.)

Baranyai Balázs