Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Immáron másfél esztendeje annak, hogy Martin Ödegaard bombaként robbant a sportsajtóban, a Real Madridnál és sok más csapatnál pedig a következő világsztárt látták benne. A norvég tehetség a királyiak mellett döntött, ezt a transzfert pedig világszenzációként közölte a klub és a világsajtó. Mostanra azonban elcsillapodott a nagy fellángolás, s nem igazán tudni, hogy a 17 esztendős támadó középpályás milyen utat jár be, merre tart. Jelen állás szerint távol van a Real Madrid első csapatától, de jövőre mégis a spanyol élvonalban rúghatja a bőrt.
Sokan abban a hitben voltak, hogy Ödegaard 2016-ban már a Real Madrid első csapatának oszlopos tagja lesz, ám hiába a tehetség, ha szakmailag ezt semmi nem indokolja. A még most is csak 17 esztendős norvég csodagyerek a spanyol harmadosztályban rúgja a bőrt, a Real Madrid Castilla játékosaként, s nagyon távol van Zinedine Zidane csapatától. Az embernek kicsit olyan érzése van, mintha megrekedt volna egy szinten és nem tud továbblépni, ebben pedig nagy szerepe lehet annak a felhajtásnak, mely az ő érkezését övezte. A sajtó, a klub és a szurkolók gyakorlatilag olyan terhet aggattak rá, melyet lehetséges, hogy nem képes elbírni.
Jobb az élvonalban, mint a harmadosztályban, ezen címszó alatt a fejlődés és a folyamatos játéklehetőség érdekében kölcsönszerződésbe fordulhat Ödegaard karrierje, erről ír a spanyol sajtó. A Rayo Vallecano és a Getafe is szívesen látná soraiban a fiatal zsenit, aki így maradhatna Madridban szem előtt. Az említett két klub élvonalbeli tagsága egyébként még közel sem biztos a következő szezon révén, a Getafe ugyanis jelenleg kieső pozícióban van, míg a Vallecano három pontra van ettől a bizonyos zónától.
Őszi
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…