Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
A Premier League mezőnye roppant erős, van 5-6 sztárcsapat, mely évről évre küzd a mindössze 4 darab Bajnokok Ligája indulást érő helyért. Gyakorlatilag minden esztendőben van egy-egy meglepetéscsapat, próbálná tartani a nagyokkal a lépést a West Ham, a Southampton és az Everton is, ám ez csak hellyel-közzel sikerül. Ezen klubok is egyre tőkeerősebbek és az utóbbi esztendőkben láthattunk már tőlük meglepő és úgymond nagyobb volumenű transzfereket. A Daily Mirror értesülései szerint a Southampton nagy fába vágná fejszéjét, avagy vissza akarják csábítani a korábban eladott szélsőt Alex Oxlade-Chamberlain személyében.
A 22 esztendős angol válogatott labdarúgó jelenleg sérülés miatt a lelátóra kényszerül, ám ha egészséges, akkor is többnyire csak kiegészítőemberként számol vele Arsene Wenger. Ha csak szimplán valaki ránéz a számokra és azt látja, hogy a fiatal szélső 33 mérkőzésen lépett pályára a szezonban és 5 sorozatban is megmérettetett, akkor legyint egyet, ám ha a játékperceket is megnézi, tudatosul benne, hogy egy fix csere jelenleg az ágyúsok szélsője. Átlagosan 46 percet töltött a pályán a szezon során Chamberlain, ám ezen sokat emelnek a honi kupasorozatok, ahol azért egész mérkőzéseket is kapott. Ezen tények tudatában tehát nem csodálkoznánk rajta, ha Chamberlain elgondolkodna a váltáson.
Kérőből nincs hiány, lehet válogatni, ám kérdés, hogy milyen szempontok számítanak. A szakmai vagy a pénzügyi vonal révén merre billen a mérleg nyelve? Eddig két klubcsapatról beszélhettünk a West Ham United és a Liverpool révén, most azonban a Southampton nevét is bedobta a sajtó. A szélsőt tehát visszavásárolná nevelőegyüttese, mely 2011-ben 13,5 millió eurót kapott játékosáért. Állítólag “álomfizetéssel” próbálnák kalap alá hozni az üzletet, Chamberlain lehetne a Soton legjobban fizetett játékosa, ám konkrét összegeket nem lehetett hallani. Egy biztos, a játékos mellett az ágyúsokat is meg kell győzni és aligha lesz klubcsere 30 millió euró körüli összeg alatt. A transfermarkt.de 20 millióra srófolja a szélső árát, akinek 2018 nyaráig érvényes szerződése van jelenlegi csapatával.
Őszi
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…