Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntött a bíróság a vénaszkennerrel kapcsolatban

Újabb közlemény került ki a fradi.hu-ra, ezúttal a vénaszkennerrel kapcsolatban, hogy miként is döntött a bíróság. Diszkriminatív – e a szkenner vagy sem? Íme:

5902

“Elutasította az Egyenlő Bánásmód Hatósága az FTC-vel szemben álló egyik csoport hatósághoz intézett panaszát. A határozat szerint a hatóság – amellett, hogy megállapította, hogy a Fradi szurkolók, mint csoport nem tartozik a vonatkozó törvény által védett csoportok közé – kimondta, hogy a vonatkozó szabályozások szerint a labdarúgó sportszervezet és szurkolói között speciális kapcsolat áll fenn, a sportszervezet a saját szurkolói által elkövetett cselekményekért maga tartozik fokozott felelősséggel, ez akár pontlevonás is lehet. A csapatoknak tehát érdekükben áll, hogy a saját szurkolóikat rávegyék a szabályok betartására.

A sportág szabályai megkülönböztetik és eltérően szabályozzák a hazai és vendégszurkolók státuszát. A mérkőzések rendező klubjának gondoskodnia kell a szurkolótáborok fizikai elkülönítéséről is. Fentiek miatt a hazai szurkolók nincsenek összehasonlítható helyzetben a vendégszurkolókkal, tehát a diszkrimináció a beléptetés tekintetében nem merülhet fel. Ugyanígy nem diszkriminatív hogy a kiemelt szolgáltatást nyújtó, magasabb árfekvésű szektorok más szabályokat alkalmaznak, hiszen a jegyek előre tudottan eleve meghatározott szektorra szólnak. A saját nézők számára fenntartott (nem VIP) szektorok esetében a klub egyébként mindenkire nézve azonos szabályokat alkalmaz.”

Endrődi Dávid