Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Victor Valdés új kihívásokra vágyik, a nyáron távozhat

A 31 éves kapusa nem tölti ki 2014 nyaráig szóló szerződését és akár már a szezon végén távozhat Barcelonából. Victor Valdés más csapatokkal még nem tárgyalt, ám a katalán El Mundo Deportivo napilap szerint szándékai igen is komolyak, a játékos felkészült a távozásra.

Victor Valdés nem követte Xavi, Carles Puyol és Lionel Messi példáját és nem hosszabbított szerződést a katalán csapattal. Az El Mundo Deportivo sportnapilap szerint január 17-én a Barcelona képviselői és Victor Valdés, édesapja illetve ügynöke társaságában tárgyalóasztalhoz ült, ám a felek nem tudtak megállapodni.

A hálóőr két ok miatt hagyhatja el nevelőegyesületét. Egyrészt fennáll ugyan az a problémakör, ami Josep Guardiola tavalyi távozásakor: a játékos volt edzőjéhez hasonlóan úgy érezi, hogy kimerült. Victor Valdés egy évtizede állandó játéklehetőséghez jut a Barcelona kapujában. Szervezetét kellően igénybe vették a sorozatos megpróbáltatások, ráadásul mindent megnyert már a csapattal, amire a klubfutballban lehetősége adódott.

A másik ok egy érdekes dologra hívja fel a figyelmet, miszerint a Barcelona háza táján sincs meg a kellő összhang játékos és vezető között. Victor Valdés és a klub sportigazgatója Andoni Zubizarreta kapcsolata a katalán sajtó szerint jelentősen megromlott. A felek kimondottan rosszban vannak, amióta a Barca korábbi kapusedzője Juan Carlos Unzué távozni kényszerült. Valdés José Manuel Ochotorenát szerette volna Unzué pótlására, ám ezt Zubizarreta ellenezte és a hálóőr véleményét megkerülve José Ramón de la Fuentét nevezte ki kapusedzőnek. Zubizarreta ezek után egészen odáig ment, hogy bejelentette, hogy szeretnének Victor Valdés mellé egy hasonló képességű kapust szerződtetni, amivel versenyhelyzet állna elő a csapaton belül. Valdés nem meglepő módon úgy érezi – talán jogosan is –, hogy ennyi idő után neki egyáltalán nem kell bizonyítani képességeit Barcelonában.

Victor Valdés távozása egyre inkább biztosnak tűnik és így a Barcának gondoskodnia kell a pótlásáról. A legújabb hírek szerint a városi rivális Espanyol tehetséges hálóőre, Francisco Casilla is a jelöltek között van.

Nagy Ákos