Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Borussia Dortmundban folytathatja a pályafutását Huszti Szabolcs csapattársa

A transfermarkt.de információi szerint a Ruhr-vidékiekhez szerződhet Mame Diouf, a Hannover szenegáli támadója.

A 25 esztendős, tizenháromszoros válogatott középcsatár 2007 óta szerepel Európában: előbb 2007-2009 között a norvég Molde csapatában rúgta a labdát, majd 2009-2012 között a Manchester United profija volt – az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy mindössze öt bajnokin jutott szóhoz a „Vörös Ördögöknél”, a manchesteriek előbb a Blackburn Roversnek, majd a Moldénak adták kölcsön -, ezt követően pedig 2012-ben szerezte meg a játékjogát jelenlegi kenyéradója.

A mindkét lábával ugyanolyan technikás, 7,5 millió euróra becsült gólvágó az idényben eddig remekül szerepel: huszonháromszor kapott játéklehetőséget és tizennégy gól mellett négy gólpasszt is kiosztott.

Szerző: Budai Levente