Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
Elképesztő tettet hajtott végre a Leicester City együttese, amely története első bajnoki címét nyerte meg az angol első osztályban. Claudio Ranieri tanítványai ráadásul tegnap nem a pályán, hanem a TV-képernyője előtt ülve lettek bajnokok, köszönhetően annak, hogy az üldöző Spurs döntetlenezett a szárnyaszegett címvédővel, a Chelsea-vel.
Természetesen a nemzetközi Leicester-láz már hónapokkal ezelőtt el kezdődött, így most pedig a csúcsra jutva mindenki róluk beszél. Példásan a „Rókák” mezbeszállítója, a Puma már arról is hivatalos keretek között számol be, hogy pénteken lesz a klub 2016-17-es idényben használatos mezének a bemutatója. Kissé megugrott a tavaly még kiesés ellen küzdő gárda ázsiója, nemde?
Mindeközben este nem állt meg az élet a Leicesternél, amit híven bizonyítanak az alábbi videók is:
Jamie Vardy házában a fiúk:
CHAMPIONS!!!! pic.twitter.com/pFtvo5XUNx
— Christian Fuchs (@FuchsOfficial) 2016. május 2.
Egy leicesteri pub közönsége:
https://www.youtube.com/watch?v=GHjIh7mxFi4
Ünneplés a városban:
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!