A Copa América történetében a legjobb teljesítményt nyújtó csapatok után érdemes megismerkedni a legkimagaslóbb játékosokkal is, ugyanis a győztesekhez hasonlóan a legendák között is meg vannak a torna saját legjobbjai.
Copa America felvezető cikksorozat:
– Éremtábla, melyet nem Brazília és Argentína vezet
Rögtön itt van a tornán legtöbbször részt vevő játékos, a chilei válogatott emblematikus kapusa, Sergio Livingstone, aki 1941 és 1953 között hat kiírásban összesen 34 meccsen lépett pályára, miközben két bronzérmet szerzett csapatával. A legtöbbször, három alkalommal az uruguayi Pedro Petrone lett a torna gólkirálya, még a Copa América hőskorában a húszas években, igaz, a kevés meccs miatt még 3 illetve 4 találat is elég volt akkoriban ehhez a címhez.
Az egyes tornák gólkirályai közül hárman jutottak el egy-egy évben kilenc találatig, közülük ketten ráadásul ugyanannak a kiírásnak az alkalmával. Az 1957-es perui tornán ugyanis az uruguayi Javier Ambrois és az argentin Humberto Maschio holtversenyben végeztek az élen. Míg Ambrois ekkor már sztárnak számított hazájában, hiszen korábban az ’54-es svájci világbajnokságon elődöntős csapatban is szerzett gólt, Maschio gyakorlatilag ekkor robbant be a köztudatba. A pazar szereplés után busás szerződésért Olaszországba igazolt, és ’62-ben már az olasz válogatott csapatkapitányaként érkezett a chilei VB-re a szintén Copa América győztes Sivorival és Angelillióval egyetemben. A harmadik játékos, aki egy kiírásban csak egy híján maradt el a tíz góltól az a brazil Jair, aki az argentinok távollétében 1949-ben megnyert hazai tornán lett gólkirály, mégpedig úgy, hogy négyszer, köztük a Paraguay elleni döntőben is duplázott. Egy évvel később aztán tagja volt a szintén hazai pályán rendezett VB-n elhíresült Zizinho-Ademir-Jair hármasnak, ám az Uruguay elleni keserű emlékű vesztes döntőn már csak egy kapufáig jutott.
Az összesített góllövőlistán azonban nem az eddig említett játékosok állnak az élen, hanem egyrészt utóbbi csapattársa, Zizinho valamint a ’45 és ’47 közötti egyedülálló argentin triplázásban kulcsszerepet játszó Norberto Méndez, akik egyaránt 17 gólt szereztek. Mögöttük a szintén a ’30-as évek végén, a ’40-es évek elején a csúcsra érő uruguayi Severino Varela és a perui Lolo Fernández állnak 15-15 találattal és valószínűleg még sokáig ott is fognak állni. A jelenleg is aktív játékosok közül ugyanis az egykor a Bayernben és a Hamburgban is megforduló Paolo Guerrero áll, aki egyszer már a 2007-es Copa Américán is betalált, de főként a legutóbbi két tornán volt fontos játékosa a mindkétszer bronzérmet nyerő perui válogatottnak.
Az edzők között minden kétséget kizáróan Guillermo Stabile a Copa América legnagyobb legendája, hiszen nem kevesebb, mint hat alkalommal vezette Argentínát győzelemre. Az 1930-as VB-n még játékosként lett gólkirály, majd már egy évvel később a Genoa játékosedzőjeként is kipróbálta magát, így amikor 1939-ben befejezte játékospályafutását, rögtön szövetségi kapitány is lett. A ’41-es Copa Américát aztán rögtön meg is nyerte tanítványaival, majd egy ezüstérem után következett a történelmi triplázás. A ’49-es brazíliai és az ’53-as perui tornán ugyan nem indult el a csapat, de ’55-ben már jött is az újabb diadal, majd egy bronz után ’57-ben meg is lett a hatodik is.
Szerző: Miskolczi István
