Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sorsoltak az NB I-ben

Az Eb árnyékában, a mai napon megtartotta a következő szezon sorsolását az MLSZ. Úgy, mint az előző bajnokságban, a csapatok 3-szor mérkőznek meg egymással.

00

Az őszi idény július 16-án kezdődik, s december 10-ig tart. Ezen idő alatt 19 fordulót rendeznek meg, míg tavaszra marad 14, mint az előző kiírásban.

A 23-33. fordulót az előző évhez hasonlóan úgy sorsolták ki, hogy a tavalyi bajnokság 1-6. helyezettjeinek hatszor otthon és ötször idegenben, a többi csapatnak pedig ötször otthon és hatszor idegenben kell játszaniuk.

Keresünk – keresünk, de egyelőre még nem találtuk meg a pontos menetrendet. Az már kiszivárgott, hogy a 3.fordulóban, a Groupama Arénában mérkőzik meg a Diósgyőr a Ferencvárossal.  A DVTK az első 3 fordulóban, a Videotonnal, az Újpesttel és a Fradival mérheti össze tudását. Elég kemény ellenfelekkel indul majd a szezonjuk.

A bajnok Fradi az első fordulóban, hazai pályán a Haladást fogadja.

Endrődi Dávid