Az új trendeknek megfelelően az idei Eb sem az önfeledt gólgyártásról szól – arról elmélkedtünk, hogy jó-e ez nekünk, illetve miért van ez.
Kép: Telegraph
Sokan megjegyezték, hogy ez az Eb nem az igazi. Sokszor a kommentátorok is úgy búcsúznak a meccsek után, hogy habár a színvonal nem volt valami magas, legalább szoros volt a találkozó és volt izgalom a hajrában – ezt most beszéljük át. Persze ez csak egy magánvélemény, ami vitatható, de véleményem szerint a mérkőzések színvonala nagyon is magas. Épp azért magas, mert a gyengébbnek tartott gárdák képviselnek egy szintet – olyan nívót, amelyet a keretük erőssége alapján nem feltétlenül kéne megütniük. Több esetben előfordult, hogy a “névtelen senkikből” álló védelmek megfogták a topklubokban játszó sztárokat, akik amúgy nem is játszottak rosszul.
Wales nem egyszerűen leparkolta a buszt az első két mérkőzésén, hanem fegyelmezetten és pontosan játszva szívta el a levegőt ellenfelei elől, akik így tanácstalanul járatták a labdát, már ha el nem vették tőlük a piros mezesek. Ezek a kis csapatok többször is bizonyítják, hogy nem csak a kapujuk előtt kemények: a középpályán öröm nézni a sok letámadást, ahogy ráborítják az asztalt a sok nagyképű labdaművészre. Nem hagyják őket játszani.
Magyarország is elsősorban a védelmével büszkélkedhet, amely az elmúlt évekkel ellentétben most csak minimális esélyt ad az ellenfeleknek a gólszerzésre. Ennek a védekezésnek az elsajátítása az alap. Ez a belépő. Ahhoz, hogy valaki ott legyen az Eb-n és ne verjék agyon, ez kell. Nem mellesleg ezzel tovább is lehet jutni adott esetben, ami szintén nem utolsó szempont. Öröm nézni például az albánokat, akik elképesztő futómennyiséggel és szervezettséggel játszottak (főleg Svájc ellen volt látványos, de a franciák ellen is kitettek magukért, voltak is helyzeteik), vagy ott vannak a szintén remekül bekkelő románok, észak-írek, vagy törökök. Lehetne folytatni a sort, de nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy ezek a csapatok nem csak ellepik a saját tizenhatosukat és várják a 90 perc végét (kivéve Csehország), hanem valóban kihívás elé állítják ellenfeleiket, akiknek még a saját portájuk előtt is észnél kell lenniük.
Ha nem vigyázol, a kicsik is elkenik a szádat. / Kép: goal.com
És akkor jöjjön a másik oldal. Nem igaz, hogy a nagyok ne játszanának jól. Persze biztos lehetne jobb a formájuk, lehetnének még gyorsabbak, még rámenősebbek az első percekben, de az alaptaktikáját, az alapelképzelést mindenki hozza. Látható, hogy a nagyok mit szeretnének csinálni, hogy pontosan mi a szándékuk, az elképzelésük, csak éppen nem hagyják nekik, hogy kibontakozzanak.
Franciaország például leginkább a stabil védekezésére épít és a gyors akciókra (ez később a hozzájuk hasonló kaliberű ellenfelekkel szemben bizonyára nagyon hasznos is lesz), ám most egy fallal szemben nem biztos, hogy simán boldogulnak. Anglia tegnap csak járatta a labdát tanácstalanul, mert nem volt terület, amit be lehetett volna játszani. Senki sem tudott menni semerre sem, mert a walesi védők minden centimétert ellenőrzés alatt tartottak. Ez egyfelől hatalmas meló, másfelől egy szenvedős meccs Angliának. Akik biztos passzolhattak volna többet, lehettek volna kemények az első percektől fogva, de egy ilyen szívós ellenféllel szemben nem lehet simán nyerni, csak szerencsével.
Anglia végül egy hosszabbításos góllal fordított és nyert 2-1-re. Az utolsó percekig nyitott volt a játék, volt izgalom. Nem volt különösen látványos a meccs, ez a 90 perc nem a labdazsonglőröké volt – ez máshogy volt érdekes, izgalmas, mint egy El Clásico. A színvonal ettől még magas volt. Az, hogy egy mérkőzés uncsi, nem jelenti azt, hogy a minőség is rossz lenne. Ha itthon az NB I-ben játszanak egy 3-3-as derbit, akkor valószínűleg a nézők mosolyogva mennek haza, mert nagy hajtást, fordulatokat és sok gólt láthattak. Viszont ha a BL-ben látunk egy unalmas 0-0-t, az mégsem jelenti azt, hogy a magyar bajnoki színvonalasabb lenne.
Az lehet, hogy most az Európa-bajnokságon nem jönnek könnyebben a győzelmek és a gólok, de ez nem megy a minőség rovására. Sőt! Talán idén kell a legjobban megszenvedni a sikerekért. A mezőny annyit ér, mint amennyire gyenge a leggyengébb láncszeme. Márpedig most azt látni, hogy itt a leggyengébb csapat is nagyon felkészült. Nincsenek sima 3-0-ák és egyoldalú összecsapások. Ha valaki csak a mezét küldi ki a pályára, akkor lehet, hogy nem éli túl a csoportkört sem. A nagyoknak ismét bizonyítaniuk kell, hogy ők a legjobbak.
Baranyai Balázs
