Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: Célkeresztben az AC Milan védője! – sajtóhír

Olasz lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool szeretné soraiban tudni az AC Milan ifjú védőjét. 

Campionato di Calcio Serie A TIM 2015/2016 31 Giornata Bergamo - 03.04.2016 Atalanta-Milan

A Gazzetta dello Sport információi szerint a Liverpool 16 millió fontos ajánlatot tett az AC Milan alkalmazásában álló Mattia De Sciglio-ért. Az olasz lap úgy tudja, hogy az angol együttes mellett a Napoli is szívesen látná a válogatott labdarúgót. A 23 esztendős szélső hátvédet 2018 júniusáig köti szerződés a neves gárdához. 

Mattia De Sciglio a 2011/2012-es szezon során mutatkozhatott be az AC Milan felnőtt csapatában, majd a következő kiírástól többé-kevésbé alapemberé vált nevelő együttesében. A fiatal szélső hátvédet szinte minden idényben elérték a komolyabb sérülések, de ennek ellenére így is 106 tétmérkőzésen léphetett pályára jelenlegi állomáshelyén. Az olasz válogatottban 2013 márciusában debütálhatott, melynek színeiben azóta 26 találkozón kapott lehetőséget.

Németh Boldizsár