Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Világbajnok támadót igazolt a Swansea – hivatalos

Az angol élvonalban szereplő Swansea együttese spanyol világbajnok támadót szerződtetett. A spanyol támadó a spanyol Sevillát hagyja ott a walesi gárda kedvéért.

9UJFa3obQGmhD9qo2Pd4_llorente

A Swansea csapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta a Sevilla világbajnok támadóját Fernando Llorente-t. A spanyol játékos két évre kötelezte el magát az angol élvonalban szereplő Swansea csapatához, és a walesiek a hírek szerint 6 millió fontot fizettek érte.

Llorente 2003 óta futballozik Spanyolországban, először Basconia majd az Athletic Bilbao tartalék csapatában szerepelt. 2005-ben már a felnőtteknél kedzte a szezont ahol pályafutása legszebb éveit töltötte, 8 szezon alatt összesen 262 mérkőzésen lépett pályára és 85 gólt szerzett, de komoly trófeát nem sikerült nyernie. 2013-ban az olasz Juventus szerződtette, a három szezon során amit a torinóiaknál töltött 66 mérkőzésen 23 gólt szerzett és mindhárom évében bajnoki címet ünnepelhetett a zebrákkal. 2015-ben a Sevilla ingyen szerezte meg az olaszoktól, ahol nem igazán találta a góllövő cipőjét mindössze négy találatig jutott 23 mérkőzésen. A szezon végén viszont Europa-ligát nyert az andalúziai csapattal.

A spanyol válogatott támadó 2008 óta szerepel a nemzeti csapatban és 24-szer ölthette magára a címeres mezt és 7 találatnál jár. A 2010-es vb-n is szerepelt és a 2012-es Eb-győztes csapata keretében is ott volt Llorente.

Forrás: Swansea hivatalos oldala