A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
Egy hét van hátra az átigazolási időszakból, így a következő napokban összeszedjük mi várható még valamelyik csapatnál az átigazolások terén.
Gróf Csákvárról érkezett, de pályára még nem lépett (honvedfc.hu)
A szokásoktól eltérően nem volt idén nagy változás a Bp. Honvéd csapatánál. Távozott Kemenes Szabolcs és az ifjú támadó Jelena Richárd Paksra. Igaz mindketten kiegészítő emberek voltak már (még) tavasszal. Souleymane Youla az Indy Elevenhez szerződött az USA-ba. A többi távozó kiegészítő játékos volt. Csábi Mihály és Varga Márkó Kozármisleny, Tóth Benjámin az osztrák harmadosztályú Austria Salzburg, Erdélyi László a Sopron, Szilágyi Lóránd és Vereckei Dániel a Cigánd, Mátyás Zsolt a Vác, Dan – Marius Constantinescu a Kazincbarcika csapataihoz szerződött. Aleksdandar Ignjatovic hosszú évekig volt az egyik legbiztosabb pont a Honvéd védelmében, de a ‘fiatalszabállyal” kiválóan élő Bobál Dávidot már nem tudta kiszorítani, így ő is távozott, igaz az elmúlt pár hónapban még nem talált magának csapatot.
Gróf Dávidot Csákvárról sikerült szerződtetni és Hajdú Ádámot az MTK-tól, Bobál Gergely a Wolfsburgból, Koszta Márk pedig a Kisvárdából jött vissza kölcsönből.
Ami várható még, hogy David Lanzafame visszatér Olaszországból. Legalábbis az olasz és magyar sajtó napok óta arról ír, hogy jön vagy sem. Állítólag szerda délután orvosi vizsgálaton jelentkezik Kispesten. Igaz kérdéses, hogy a korábban bundázásért elítélt labdarúgó szerződtetése milyen üzenettel bír. (a korábbi magyar bundázók, azóta se találtak maguknak csapatot, csak az NB III-ban) Ráadásul Lanzafeme középcsatár, ahol Eppel jól muzsikál. A szintén csatár Koszta a fiatalszabállyal szintén jól sáfárkodik, hiszen nem játszik rosszul. Helyette se vetnék be, hiszen az pénzbe kerülne. Kabangu Kadima a télen érkezett a piros-feketékhez, de betegsége miatt mai napig nem tudott bemutatkozni az NB I-ben. Várhatóan ő távozni fog, így Lanzafamet tartalékként, beugróként vehetik majd számításba. Kell azért egy ilyen drága labdarúgó?
Endrődi Dávid
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…