Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Unalmas iksz Pakson

Láthattunk két kapufát, mást azonban nem nagyon, így igazságos a döntetlen született a forduló kiesés elleni rangadóján.

629mtk

Paks – MTK 0-0
Paks, vezette: Vad II. István
Gólszerzők:
Sárga lapok: Papp K. (42.) ill.: Vadnai (42.), Torghelle (43.), Vogyicska (61.), Vukmir (81.)
Kiállítva:

Paks: Kemenes – Kulcsár D., Kovács G., Gévay, Szabó J. – Papp K. – Koltai (Vernes R., 58.), Hahn, Bertus, Bartha L. – Haraszti Zs.

MTK: Petkovic – Poór, Vukmir, Grgic, Vadnai – Vass Á., Borbély – Okuka (Ramos, 64.), Kanta J., Vogyicska (Katona M., 90+1.) – Torghelle

Kiesés elől menekülők csaptak össze Pakson, mert bár mindkét együttes megnyerte hétközi meccsét, azt nem lehetett várni, hogy egymásnak esnek a felek. Nem is következett be, mivel óvatoskodva kezdtek az együttesek, minek következtében az első veszélyesebb lehetőség a hazaiak előtt adódott, de Bertus távoli lövése centikkel kerülte el Petkovic kapuját. S ez ébresztőt fújt a zöld-fehéreknek, akiknél ismét Bertus kísérelte meg bevenni a fővárosiak kapuját, de Petkovic ezúttal bravúrral védett. Ugyanakkor a gólhoz az MTK állt közelebb: Kanta szabadrúgását Poór fejelte a lécre.

Fordulás után valamivel aktívabbá vált Teodorou Vaszilisz együttese, de Torghelle fejesét is a kapufa hárította, míg a kipattanót Ramos tette vissza, Kemenes bravúrral hárított. Így aztán elmondható, hogy igazságos döntetlen született, s ez az egy pont egyik csapatnak sem jó, ha a folytatást tekintjük.

Gavalovits Sándor