Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz szakember lehet az Angol szövetségi kapitány!

Mit lehet mondani? Sam Allardyce nem éppen angol úrként viselkedett egy legutóbbi iszogatásánál. Gyorsan bejárta a világot a hír, miszerint a hatvanegy éves szakember egészen furcsa dolgokat mondott, magukat befektetőknek kiadó embereknek a szabályok kijátszásáról és az angol szövetségben helyet kapó pár személyről. Természetesen nem fog maradni a posztján és nagy erővel keresik az utódját. Aki lehet meg is van már.

Roberto-Mancini-Inter-Milan

Capello után, egy újabb olasz szaktekintély ülhet le az Angol válogatott kispadjára. Ő pedig nem más, mint Roberto Mancini. Az ötvenegy éves edző éppen munkanélküli, hiszen még a nyár végén rúgták ki az Inter csapatától, mert enyhén szólva sem tudta úgy összerakni a gárdát illetve annak a játékát, ahogy azt várták volna tőle.

Mancininek nem lehet majd teljesen ismeretlen a közeg, hiszen dolgozott ő már Angliában a Manchester City csapatánál 2009 és 2013 között. Így a nyelvel feltehetően nem lesznek problémái. Az már más kérdés, hogy még nem volt szövetségi kapitány pályafutása során. Igaz, azt sem lehet róla mondani, hogy tapasztalatlan edző lenne, merthogy olyan csapatoknál fordult meg, mint a fent említett Man. City, vagy éppen Galatasaray, Inter, Lazio, de edzősködött a Fiorentina együttesénél is. Ám egy válogatott irányítása merőben eltér(het) egy klub csapatétól.

Természetesen ez egyenlőre pletyka szinten van jelen a sajtóban, így úgy kell kezelni. Még bőven lesznek nevek, jelöltek Big Sam  posztjára.