Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: egy fővel kevesebb

Bernd Storck szövetségi kapitány megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját a lettek elleni vb-selejtező előtt. Utána edzést vezényelt, melyen már nem vett részt a sérüléssel küzdő Korcsmár Zsolt, aki nem is tartott társaival Rigába.

valogatott-mlsz-hu(mlsz.hu)

“Nem lesz könnyű mérkőzés a holnapi, a lett válogatott erős csapat, még ha el is vesztette pénteki selejtezőjét – mondta Storck az mlsz.hu-nak, a holnapi meccsel kapcsolatban. – Láttam a mérkőzést, és nem játszott rosszul hétfői ellenfelünk, a feröerieknek szerencséjük is volt, részben ennek köszönhették a győzelmet. A legjobb tudásunkat kell nyújtanunk holnap ahhoz, hogy sikeresen zárjuk az összecsapást.A lett csapatnak erős a védelme, amelyet egy tapasztalt kapus irányít. Kompakt, szervezett játékra számítunk a hazaiaktól, ugyanakkor támadásban is veszélyesek, elsősorban a széleken, gyors játékosaik segítségével képesek megnehezíteni az ellenfél dolgát, erre alaposan fel kell készülnünk.”

„Intenzív meccs lesz, a kompakt védekezés ellen nem lesz könnyű dolgunk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy helyzeteket alakítsunk ki. Ugyanakkor óvatosnak kell lennünk, mert az ellenfélnek gyors támadói vannak, erre nagyon fel kell készülnünk”

Endrődi Dávid