Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chicharito visszatérhet a Premier League-be! – sajtóhír

Mint ismert, Javier Hernández, vagy ismertebb nevén Chicharito korábban már megjárhatta a Premier League-t. A mexikói támadó éveken át a Manchester United színeiben rúghatta a bőrt, ám az áttörés nem jött össze számára a “vörös ördögöknél.” Nos, a legújabb fejlemény szerint könnyen lehet, hogy januártól újra az angol élvonalban láthatjuk futballozni a Bayer Leverkusen alkalmazásában álló labdarúgót. 

thumb_10407_default_news_size_5

A Tottenham Hotspur és a Liverpool is érdeklődik a Manchester United korábbi támadója iránt – állítja a Daily Mirror. A brit napilap emellett azt is megemlíti, hogy a Valencia is szeretné soraiban tudni Chicharitot, illetve a spanyol együttes hajlandó lenne kifizetni érte a 33,5 millió fontos vételárat. Tehát ebből kifolyólag a két angol gárdának nagyon bele kell húznia. A mexikói csatárt egyébként jelenlegi állomáshelyéhez 2018 júniusáig köti szerződés. 

Javier Hernández a Manchester Unitedhez 2010 nyarán került. Az első éve kifogástalanra sikeredett, hatalmas szerepe volt abban, hogy a csapat megnyerte a bajnokságot, illetve a BL-döntőbe jutást illetően is. Ám ennek ellenére sosem vált igazi alapemberré a “vörös ördögöknél”, minden frontot egybe véve 157 összecsapáson kapott lehetőséget, melyek során 59 alkalommal volt eredményes. A Bayer Leverkusen 2015 augusztusában jelentette be Chicharito szerződtetését. A 2015/2016-os idényben remekül teljesített, hiszen 40 tétmérkőzésen 26 gólt szerzett. Nos, a mostani kiírás folyamán kicsit hullámvölgybe került, a szezon elején ontotta a gólokat, viszont az utóbbi hetekben nem találja a góllövő cipőjét. A különböző kupasorozatokban eddig 20 találkozón léphetett pályára, ezeken pedig 7 találatig jutott.