Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Bombagóllal menekül a Diósgyőr

Szemre is tetszetős góllal tartotta „otthon” a három pontot a Diósgyőr, egyre nehezebb helyzetben az újonc.

629dvtk_gyirmot

Mondhatni rangadót vívott a két együttes, hiszen a forduló előtt mindkét csapat a képzeletbeli vonal alatt tanyázott, így aztán nem volt mindegy milyen eredménnyel ér véget az összecsapás. Sokkal jobban kezdett a DVTK, amely több helyzetig is eljutott, amikor alig negyedórával a kezdő sípszót követően egy Vela-lövéssel megszerezték a vezetést. Egy kipattanót lőtt el mintegy huszonötről, ami utat talált a dermedten figyelő Sebők Zsolt kapujába. Ezt követően kissé leült a mérkőzés, majd a második etapra valamelyest feljavult a sereghajtó, amely kapufát is lőtt, de Rados eszén nem tudtak túljárni.

A második félidőben bátrabban lépett pályára Urbányi István legénysége, de eredménytelenül. Negyedóra után széttördelték a játékot az elkésett belépők, szabálytalanságok, s bár a hajrához közeledve a miskolciak visszább álltak, a Gyirmót nem tudott mit kezdeni az átmeneti mezőnyfölényével, mert a kapu előtt rendre elfogyott a tudomány, igaz egy újabb kapufáig eljutottak, gólig azonban nem, így maradtak az utolsó helyen a sárga-kékek, míg a DVTK ellépett a kieső helyekről.

Diósgyőr – Gyirmót 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, vezette: Farkas Ádám
Gólszerzők: Vela (15.)
Sárga lapok: Nemes (63.), Daushvili (90+3.) ill.: Sallói D. (62.)
Kiállítás:

Diósgyőr: Rados – Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes – Daushvili, Kitl – Vela (Boros, 90+1.), Nono (Bognár I., 84.), Bacsa (Ugrai, 81.) – Novothny

Gyirmót: Sebők Zs. – Áchim (Novák Cs., 87.), Bori, Lengyel, Présinger (Tóth B., 81.)– Kiss M., Jancsó A. – Csiki, Filkor (Madarász, 83.), Sallói – Simon A.

Gavalovits Sándor