Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Folytatódik a decemberi hajtás – előzetes

Nincs megállás a csapatoknak a PL-ben, ugyanis a kedd szerdai napom már rendezik is a 16. fordulót. Igazi rangadó most nem lesz, ám lesznek érdekes és kiélezett találkozók. Nézzük mi vár ránk a 16. fordulóban.

pl20172

Kedd:

20:45 Bournemouth – Leicester City 

A bajnok úgy érkezik a Bournemouth otthonában, hogy valósággal kiütötte a Manchester Cityt, ami nagyon jó előjel számukra. Az előzetes várakozások alapján ez egy betonbiztos vendég győzelem, azonban Eddie Howe együttese nem véletlenül áll a tabella 12. helyén és elkapták már ők itthon a Liverpoolt is. Úgyhogy nem lesz egy sétagalopp a vendégeknek ez a találkozó, ennek ellenére már egy döntetlen is bravúrnak számítana a Bournemouth részéről.

20:45 Everton – Arsenal (TV: Spíler TV)

Ha mindenképpen keresni akarjuk a forduló rangadóját, akkor ez a találkozó lenne az, ugyanis a Goddison Parkba az Evertonhoz, a liga egyik legjobb formában lévő csapata az Arsenal érkezik. Wenger csapata a nyitóforduló óta továbbra is veretlen, ráadásul egy három mérkőzéses győzelmi sorozatban is van. Az Evertonnál fele annyira nem rózsás a helyzet mint a másik oldalon. Koeman csapata mindössze 9. a tabellán, ráadásul öt mérkőzés óta képtelen nyerni a liverpooli gárda. A Goodison má rég nem olyan félelmetes helyszín mint anno volt, ám otthon ezt a csapatot sohasem szabad leírni. Mindkét oldalon vannak sérültek, Wenger nem számíthat a betonbiztos Mustafira és a hosszútávú sérültjei közül senki nem térhet vissza. A hazai oldalon Bolasie lesz a legnagyobb hiányzók, aki 2 fordulóval ezelőtt esett ki, rajta kívül Besic és Kone sem bevethető. Legutóbbi 5 egymás elleni találkozójukból 4-et az “Ágyúsok” nyertek egy döntetlen mellett. Legutóbb az Everton még 2014-ben tudott diadalmaskodni Wenger csapata felett. A mérkőzés esélyese most is a londoni csapat.

Szerda:

20:45 Middlesbrough – Liverpool 

Jurgen Klopp csapata az elmúlt két mérkőzését nem tudta megnyerni, pedig papíron rendre esélyesebb volt az ellenfeleiknél. A szerdai napon az újonchoz látogatnak, ahol ez a tényállás ismét fent, mármint ami az esélyességet illeti. Hazai oldalon Negredo és a Gaston játéka kérdéses lehet, még a liverpooliaknál Coutinho, Can és Sturridge biztos, hogy nem lesz bevethető. Ha nem akar tovább szakadni a top kettőtől a “Vörös” csapat, akkor bizony ennek egy kötelező házi feladatnak kell lennie.

20:45 Sunderland – Chelsea

A 9 meccses győzelmi szériában lévő Chelsea megállítására vajmi kevés esélye van David Moyes csapatának aki a kiesés elől menekül. Az első az utolsó ellen, így tehát vendég győzelmen kívül minden más a forduló meglepetése lenne ezen a találkozón.

20:45 West Ham – Burnley

21:00 Crystal Palace – Manchester United (TV: Spíler TV)

Jose Mourinho csapata egyre jobb formába lendül és a vasárnapi Tottenham elleni rangadó megnyerése még nagyobb löketet adhat neki a felzárkózásra. A hazai Palacenál viszont nem túl rózsás a helyzet legutóbbi 5 meccsükből mindössze 1-et tudtak megnyerni. Egyik legjobbjuk Puncheon ráadásul sárga lapok miatt nem tud pályára lépni. Vendég oldalon komolyabb hiányzó nem lesz az előző mérkőzés hőse Henrik Mkhitaryan sérülése nem komoly, a hírek szerint pályára tud lépni. Legutóbbi 5 mérkőzésükből a PL-ben 4-et a United nyert egy döntetlen mellet, most is ők a mérkőzés toronymagas esélyesei.

21:00 Stoke City – Southampton
21:00 West Brom – Swansea

21:00 Tottenham – Hull City

 A Spurs a United elleni vereséget próbálja feledtetni a szurkolókkal, ehhez pedig a legjobb ellenfelet kapják hazai pályán a Hull csapatában. A mérkőzés esélyese egyértelműen a hazai alakulat. Hazai oldalon Lamela, Dembele és Janssen nem lesz bevethető, ebből a hármasból mindössze Dembele hiányát érezheti meg a hazai csapat. A Hull City kapta a legtöbb gólt 15 forduló alatt, így egy könnyed Spurs sikernek nézünk elébe.

21:00 Manchester City – Watford

Guardiolanak össze kell szedni a csapatát, ugyanis 2 mérkőzés óta képtelenek pontot szerezni. Ennek köszönhetően le is csúsztak a 4. helyre a tabellán. Az Etihadba a Watford látogat akik az előző fordulóban az Evertont gyűrték le, így jelen pillanatban a tabella 7. helyén tanyáznak. Hazai oldalon Fernandinho és Aguero továbbra is eltiltását tölti, még Kompany sérülés miatt harcképtelen. Ennek ellenére a mérkőzés esélyese a Guardiola csapat és ha nem szeretnének tovább szakadni a top 3-tól akkor könyörtelenül be kell húzniuk a 3 pontot.