Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Hiányzókkal kezd a Vasas

Több alapember is később kapcsolóik be az angyalföldiek felkészülésbe, legtöbbjük légiós.

Már január elején beindul a Vasas felkészülése.

Már január elején beindul a Vasas felkészülése.

Kiadta a programját a Vasas is, amely az ünnepek után igen korán, már január 5-én kezd. Ugyanakkor Kire Ristevski, Jevhen Pavlov és a rehabilitációját végző Vukasin Poleksic csak január tizenkettedikén csatlakozik a többiekhez. Január hatodikán orvosi felméréssel indul a bő egy hónapos felkészülés, amely közben Mátraházára utazik a csapat egyhetes edzőtáborba, majd indul a felkészülési mérkőzések sora, miközben az együttes visszatér az angyalföldi bázisra. „Január 16-ától, hétfőtől két héten keresztül – az időjárás függvényében – vélhetően többnyire a Fáy utcai létesítmény sátorral fedett műfüves edzőpályáján készülnek tovább játékosaink.

Ezen időszak alatt várhatóan három felkészülési mérkőzést is játszunk. Ezek az időpontok és az ellenfelek azonban változhatnak. A tervek szerint január 21-én, szombaton a Csepellel, 25-én, szerdán a Doroggal, míg 28-án, szombaton a Pénzügyőrrel mérkőzünk meg. A helyszín mindhárom esetben valószínűleg a Fáy utcai Mészöly Kálmán műfüves pálya lesz. A pontos időpontról később adunk tájékoztatást, ám a hagyományokhoz hűen a szombati meccsek délelőtt 11 óra körül kezdődnek.” – olvasható a vasasfc.hu-n.

Ezt követően Lipótra utazik egy hétre a brigád. A tervek szerint itt két mérkőzést játszanak a piros-kékek, a pontos menetrendet később hetente teszik közzé.

A felkészülési program:
2017. január 5.: Találkozó a Fáy utcában
január 6.: A felkészülés kezdete (orvosi vizsgálat, fizikai felmérés)
január 9-14: Edzőtábor (Mátraháza)
január 21., szombat, 11.00: Vasas – Csepel (?)
január 25., szerda: Vasas – Dorog (?)
január 28., szombat, 11.00: Vasas – Pénzügyőr (?)
január 30-február 4.: Edzőtábor (Lipót)
január 31. vagy február 1.: ellenfél még nem ismert, de valószínűleg szlovák csapat lesz
február 4., szombat: Mlada Boleslav (cseh, ?)

Átigazolási pletykák egyelőre nem kerültek nyilvánosságra, ám sajtóhírek szerint Vida Máté irányt már van érdeklődés.

Gavalovits Sándor