Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Véglegesnek tekinthető a miskolci program

Leghamarabb a Diósgyőr kezdi el a téli felkészülést, hiszen nem titkolt célja a miskolciaknak, hogy felzárkózzanak a középmezőnyhöz.

Novothny Soma és társai szinte az ünnepek után kezdenek.

Novothny Soma és társai szinte az ünnepek után kezdenek.

Az elmúlt évektől eltérően már január 4-én munkába áll Horváth Ferenc együttese, lévén szeretnék kiküszöbölni az őszi gyenge szereplést. Emiatt tehát mindössze három hét áll a játékosok rendelkezésére, hogy kipihenjék magukat, és feltöltődve vethessék bele magukat a munkába. A hónap végére egy edzőtábort is beiktattak a miskolci vezetők, ám a helyszín még nem ismert, ellenben több ellenfél már igen, bár akad még fehér folt a helyszíneket illetően. Az biztos, hogy a felkészülés hajrájában hazai környezetben, a DVTK-edzőközpontban készül a csapat.

A felkészülési program:
2017. január 4., szerda: Találkozó (DVTK Edzőközpont)
január 14., szombat: DVTK „A” – Zemplín Mihalovce „A” (szlovák, helyszín: ?)
január 14., szombat: DVTK „B” – Zemplín Mihalovce „B”
január 18., szerda: DVTK – Budaörs (DVTK Edzőközpont)
január 21., szombat: Balmazújváros – DVTK (Balmazújváros)
január 23-február 1.: Edzőtábor (helyszín még nem ismert, 3-4 mérkőzés lesz a tervek szerint)
február 4., szombat: DVTK – Rimavska Sobota (szlovák, DVTK Edzőközpont)

Hogy a keretben milyen változások lehetnek, egyelőre nem tudható, így ezekről később számolunk be.

Gavalovits Sándor