Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz legenda vette át a Birmingham irányítását

Hiába nyert a Championshipben szereplő Birmingham a legutóbbi fordulóban az Ipswitch ellenében (2:1), a csapat vezetősége menesztette a kormány mögül  Gary Rowett vezetőedzőt. A új tréner kinevezése nem is váratott magára sokat. Egy újabb ismert edző fog az angol másodosztályban dolgozni. 

Kép forrása: telegraph.co.uk

Az új szakember pedig nem más, mint az egykori Chelsea játékos legenda, Gianfranco Zola. A nem túl magas olasz menedzser nem először fog Angliában dolgozni. Ugyanis korábban már megjárta a West Ham csapatát néhol több, néhol kevesebb sikerrel. Zola az elmúlt évben a Arábiában dolgozott, mégpedig az Al-Arabi csapatát vezette, de onnan alig egy év után kirúgták. Azt megelőzően pedig a Cagliari edzőjének mondhatta magát.

A feladata az lesz, hogy feljebb tornássza a másodosztályban a Birminghamet, hiszen most csak a nyolcadik helyen állnak a kékek és a vezetőség szerint illene a feljutásért küzdeniük. Ami aggasztó, hogy eddig a huszonhat rúgott góljuk mellett, bekaptak huszonhetet. Ezt nyilván egy olasz edző aligha tűrheti meg. Bár az is igaz, hogy Zola játékosként csatár volt és az eddigi csapatai is inkább a támadásokba fektették az energiákat. Gondolhatjuk, hogy azért nem lesz haragos a jelenlegi együttesének a vezetősége, ha többet rúgnak, mint kapnak..

BSZ