Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
A legutóbb a Real Betis együttesénél dolgozó, onnan 2016 januárjában menesztett szakvezető, Pepe Mel elmondta, hogy Cristiano Ronaldo és Lionel Messi összevetését még meg tudja ítélni, az Aranylabda-díjátadója kapcsán azonban már kérdések gyötrik.
(Kép: marca.com)
“Ronaldo a legjobb csatár akit valaha láttam. Úgy gondolom ez vitathatatlan! Utánozhatatlan a fejjátéka, mindkét lábával életveszélyes, fizikálisan nagyon erős.” – Kezdte Pepe Mel a Radio Marca-nak adott interjújában. “Ugyanakkor szerintem Messi a legjobb játékos. Mindannyian azt szeretnénk, ha a a pályán olyan képességeink lennének, mint neki. Egy személyben testesíti meg azokat az erényeket, melyekkel egy labdarúgónak rendelkeznie kell!” – Foglalta össze véleményét a jelenleg munka nélküli szakember.
Ezt követően az 53 esztendős spanyol tréner azt is elmondta, hogy szerinte az emberek többsége nem igazán érti, hogy valójában mi alapján ítélik oda a győztesnek az Aranylabdát. “Vannak akik azt gondolják, hogy a világ legjobb játékosát illeti meg a díj, mások szerint annak kellene nyernie, aki az adott naptári évben a legjobbnak bizonyult. Nem tudom, nem-e kellene megnevezni a pontos kritériumokat” – így Pepe Mel, aki azt is elárulta, ő hogy látja a díjátadót: “Számomra úgy tűnik, az kapja meg, aki sok mindent megnyert. Idén egyértelműen így volt ez Ronaldoval, aki a Real Madriddal és hazája válogatottjával is felért a csúcsra.”
Az egykori Betis-edző szerint ez a nézőpont azonban további kérdéseket vet fel. “Nem igazán értem azt, hogy abban az évben amikor Spanyolország Világbajnokságot nyert, egy olyan valaki, mint Xavi, vagy Iniesta miért nem kaphatta meg. A közelmúltban ezt a díjat a spanyol futball egyik kimagasló alakjának, mondjuk Andrés Iniestának, ha más nem, akkor a 2010-es évben, de már régen meg kellett volna kapnia!”
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A hétközi BL-meccs után be is jelenthetik a szerződtetését…
Egyelőre a bejelentés időpontja ismert…
Új szerepkörben próbálhatja ki magát…
Az idény végéig szól a megbízatása…
Arne Slot nem számol vele komolyabban, így akár kapóra is jöhet a játékosnak a váltás…