A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Újabb labdarúgójával sikerült dűlőre jutnia a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern Münchennek – számolt be róla az együttes hivatalos honlapja. A “bajorok” tehát már a harmadik játékosuk szerződését terjesztették ki viszonylag rövid időn belül.
A Carlo Ancelotti által irányított Bayern München egy esztendővel hosszabbított meg Rafinha szerződését, amely eredetileg a szezon végén járt volna le. A brazil hátvéd mellett ugyebár korábban Franck Ribery illetve Robert Lewandowski írhatott alá új kontraktust.
A Bayern München 2011 nyarán a Genoától igazolta le Rafinhát. A szélső hátvéd életében azonban nem a bajor gárda volt az első Bundesligás csapat, hiszen 2005-2010-ig a Schalkét erősíthette. No, de első éveiben nem volt éppen meghatározó játékosa a müncheni alakulatnak, majd Guardiola érkezésével alapemberré vált. Jelenleg Carlo Ancelotti kezei alatt sem terem sok babér a számára, de hosszú még a szezon. A német sztárcsapat színeiben eddig minden frontot egybe véve 186 mérkőzésen léphetett pályára.
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A hétközi BL-meccs után be is jelenthetik a szerződtetését…
Egyelőre a bejelentés időpontja ismert…
Új szerepkörben próbálhatja ki magát…
Az idény végéig szól a megbízatása…
Arne Slot nem számol vele komolyabban, így akár kapóra is jöhet a játékosnak a váltás…
Egyre nagyobb az érdeklődés iránta…
Kritikus vot a csapat játékosa a vereség után…
A németek elleni vereség után volt először ennyire dühös a kispadon…