Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Valencia az Inter középpályását vinné! – lapértesülés

A Superdeporte értesülései szerint az Internazionale középpályásával erősítené meg keretét a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Valencia a januári átigazolási időszak folyamán. A “denevérek” által kiszemelt játékos nem más, mint Geoffrey Kondogbia

maxresdefault

Korábban megírtuk, hogy az Internazionale állítólag több játékosától is megválna a januári transzfer piac idején. Nos, ezen futballisták között ott van a francia középpályás is. Ebből kifolyólag szinte biztosra lehet venni a távozását, az persze más kérdés, hogy valóban a Valenciában fog-e kikötni, mivel a Liverpoollal és a Chelsea-vel is többször összeboronálták már. 

Geoffrey Kondogbia az idei kiírás során 8 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget az Internazionale színeiben. A milánói gárdához egyébként 2020 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 20 millió euróra becsüli a piaci értékét. Nem mellesleg nem lenne számára ismeretlen a La Liga légköre, hiszen 2012-2013-ig a Sevillát erősíthette.