Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Amikor a zebracsorda találkozik a farkasfalkával – Előzetes

Elérkeztünk az utolsó előtti fordulóhoz az olasz bajnokságban. Itt karácsony elején nem kisebb ajándékot kapunk a Serie A Jézuskájától, mint a Juventus – Roma szuperrangadót. Természetesen más találkozók is megrendezésre kerülnek, példának okáért az Atalanta fog találkozni a Milannal, a Napoli pedig a Torinoval. 

serie-a-2017-2

Kezdjük is meg a beharangozót a szombati játéknappal. Kis érdekességgel startol a forduló, hiszen a két kiesés elől menekül csapat, a Cagliari és az Empoli fogja összemérni a bicepszét. Nem is lehet kérdés, hogy egyik csapatnak sem elfogadható az egy, vagy a nulla pont. Győzni kell bármi áron. Aztán este hat órától jön az első kisebb rangadó, az AC Milan – Atalanta összecsapás. Bár a milánóiak kikaptak legutóbb Rómában, nem mutattak rossz játékot, míg az Atalanta a Juventus óta kissé megtorpant. Amennyiben a Milan továbbra is a Roma – Juve kettős mögött akar tanyázni, hoznia kell a találkozót. És végül jön a szombati nap csúcsmeccse, a Juventus – AS Roma mérkőzés. Négy pont található a két gárda között. Négy apró pont. Nem is kell mondani, mi a tétje a találkozónak. Amennyiben a Juve veszít már csak egy gombóc különbség lesz a két sztárcsapat között, amit a farkasok könnyen be tudnak hozni, még a téli szünet előtt, hiszen a Juve utolsó találkozója el lesz halasztva a Szuperkupa miatt. Persze meg is lehet ezt fordítani, hiszen amennyiben a zebrák nyernek, hét(!) pontra tudnának meglépni a közvetlen üldöző elől. Igazán érdekes lesz. Jó mulatságnak nézünk elébe.

Ám szombaton nem áll meg a világ. Vasárnap is rendeznek bőven találkozókat. Kezdve rögtön ebédidőben, a Sassuolo – Inter összecsapással. Az Inter igyekszik kilábalni abból a gödörből, amit saját maga ásott.. maga alá, míg a hazaiak örülhetnek, ha ki tudnak állni, ugyanis kilenc sérülttel rendelkeznek. Ezt követően folytatjuk a menetet, a Napoli – Torino rangadóval. A Toro belefutott egy csúnyácska vereségbe a másik torinói klub ellen, ám ez nem azt jelenti, hogy rossz formában lennének. A Napoli legutóbb nagyon kitömte a Cagliarit és aligha tervezte ezt másképp a bikák ellenében. Napközben még olyan találkozók lesznek a műsoron, mint a Chievo -Samp, Pescara – Bologna és a Genoa – Palermo illetve az Udinese – Crotone. Este pedig jön az újabb rangadó, a Lazio – Fiorentina. Nem fogunk most sem unatkozni.

Szombat: 

15:00 Empoli – Cagliari
18:00 Milan – Atalanta
20:45 Juventus – AS Roma

Vasárnap:

12:30 Sassuolo – Inter
15:00 Chievo – Sampdoria
15:00 Pescara – Bologna
15:00 Udinese – Crotone
20:45 Genoa – Palermo 
20:45 Laio – Fiorentina

Bajnokság jelenlegi állása:

nevtelen

BSZ