A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Az egykori Barcelona sztár elmondta, hogy Európa lassan már nem tudja felvenni a versenyt a Kínai Super Ligával, mivel egyre nevesebb játékosokat csábítanak el.
Komolyan kell venniük a kluboknak ezt a fenyegetettséget, mivel eljuthatunk oda, hogy a világ legjobbjai Ázsiában fognak futballozni.
Carlos Tevez, Axel Witsel, Oscar és John Obi-Mikel a legutóbbi nagy nevek, akik Kínában landoltak. A csapatok pénzügyi háttere pedig lehetővé teszi majd, hogy a jövőben még nagyobb sztárok érkezzenek.
Már most remek játékosok futballoznak a kínai ligában, de ez még csak a kezdet. Korábban már láttunk ilyet, de ez nem ugyanaz. Akkor az USA és az MLS volt a cél, azonban oda csak levezetni jártak a világ legjobbjai, a kínai helyzet más.
Eddig a legjobbak Európa top 5 bajnokságában és a Bajnokok Ligájában mérték össze tudásukat. Ha Kínának sikerül kiépítenie egy megfelelő játékosbázist, és meg tudja szerezni a legjobb edzőket, akkor fel tudják majd venni a versenyt az Európai bajnokságokkal. Pénzügyi gondjaik biztos nem akadnak ennek a teljesítésére.
kép: img.rt.com
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…