Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntetlen az Üllői úton

A tegnapi napon végleg bezárta kapuit a 39 éven át a Ferencváros otthonául szolgáló stadion.

Hétezer néző előtt rendezték a Ferencváros – Kolozsvár mérkőzést, amely nem tartogatott túl sok izgalmat. Pályára léptek a Fradi nemrég visszavonult játékosai is, akiket lecserélésük pillanatában hatalmas tapssal búcsúztatott a tömeg. A vendégektől hiányzott a sérüléssel bajlódó Vass Ádám, azonban öccse, Máté Lipcsei Péter cseréjeként szerepet kapott. A mérkőzést leginkább a kemény belépők jellemezték, a vendégektől többen is sérülés miatt hagyták el a játékteret. A második félidőben a hazaiak kerültek némi fölénybe, egy kezezést követően tizenegyest is rúghattak, ám Hakola lövését majd ismétlését is hárította a kapus.
Így búcsúzott tehát a zöld-fehér gárda az Albert Flórián Stadiontól, amelyet hamarosan a munkagépek vesznek birtokukba, hogy helyén felépülhessen egy új, modern, legalább 22 ezer néző befogadására alkalmas stadion.

A búcsúmérkőzésen tehát:

Ferencváros – CFR Cluj 0:0

Ferencváros: Ranilovic (Kunsági, 46.) – Jovanovic, Dragóner (Simita, 29.), Keller (Birtalan, 29.), Balog (Somália, 74.) – Rósa (Pantelisz, 29.), Lipcsei (Vass Máté, 19.), Csilus, Lisztes (Nehéz, 29.) – Gárdos, Hakola
Kolozsvár: Felgueiras (Stancioiu, 46.) – Pinto (Panin, 12.), Maftei (Cadú, 46.), Piccolo (Diogo, 42.), Rada (Sané, 39.) – Godemeche, Muresan, Muniru, Rui Pedro (Hora, 76.) – Kapetanos, Deac (Weldon, 77.)

Móra Tamás